Kövér papok, telt asszonyok, sovány szentek: széles skálán mozgott a túlsúly megítélése a középkorban
2020. június 11. 17:33 Múlt-kor
A testsúly és a vallás
Az aszkéta életmódot dicsérő keresztény tanok szorosan összefüggenek az étkezésben gyakorolt önmegtartóztatással. Az egyház által előírt időszakokban való böjtölést szigorúan betartották a középkorban, és a bűnbocsánat elnyerését is gyakran kötötték az étrendbeli korlátozásokhoz.
A 6. századi ír Finnian-penitenciálé például a gyilkosság vagy a paráználkodás puszta gondolatáért is egy évnyi szesz- és húsmentes életet ír elő, az a szerzetes pedig, aki megüt egy másik szerzetest, egy évig csak kenyéren és vízen élhet. Aki valóban el is követi a paráználkodást, annak két évig kell így étkeznie.
Habár a falánk embereket Dante a 14. században a pokol harmadik körébe helyezi, a kövérség nem volt kizáró ok a szentté avatásban sem: a középkor első számú tudós-szentje, Aquinói Szent Tamás például elég telt alkattal bírt ahhoz, hogy az súlyos ödémát okozzon.
A már említett aszkéta nők estében az elegendő ennivaló megtagadása kettős elfordulást jelentett a világi javaktól: nem csupán a finom falatok, de a szexualitás tekintetében is.
Ahogy a középkori emberek is tudták, bizonyos testzsírmennyiség alatt a nőknek gyakran nehezebb teherbe esni, így egy apáca esetében a rendkívüli soványság pontosan jelezte, hogy neki nem feladata a feleség és anya szerepét ellátni. Kijelenthető tehát, hogy a középkorban a nők fogyókúrázása éppen a szexuális vonzerő csökkentését szolgálta.
A vallási témájú műalkotásokban a szenteket máig magas, vékony emberekként ábrázolják, így bizonyos tekintetben máig él a középkor ezen örökségének egy része.
A középkori ábrázolásokon esetleg feltűnő kövér emberek jellemzően jeleznek valamit: Giotto di Bondone 14. századi, Kánai menyegző című festményén például a Jézus csodatételével kapcsolatban kételkedő férfi az egyetlen kövér alak. A középkori művészek ugyanebben a szellemben a zsidókat is gyakran ábrázolták kövér emberekként, „hitetlen” mivoltukat kiemelendő.
Bármilyen sok kellemetlenséget okoz napjainkban, a testképpel kapcsolatos vita a középkorban is jelen volt, és vélhetően egyidős az emberiséggel. Az emberi test az evolúció során a hízásra „optimalizálta” magát, hogy az élelmiszerhiányos időszakokban is biztosítsa túlélésünket.
Az elhízásnak számos olvasata létezett a középkor évszázadaiban – a ritkán éhező felsőbb osztályok a lustaság jelének, míg a ritkán jóllakó alsóbb osztályok követendő példának látták. A nők esetében bizonyos mértékig a termékenységet, hiánya pedig az ettől való visszahúzódást, a szentséget jelképezhette. A vélemények sokasága azonban korántsem mondható modern jelenségnek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
