Rostpénz, sajtguriga és rézkereszt: egykori bizarr fizetőeszközök
2020. december 15. 10:46 Múlt-kor
Növényi rostból készült pénz, egy kilogrammos súlyú fizetőeszköz, mozdíthatatlan sziklák, mindenki által nyomtatott szükségpénz, kagylók, sajtgurigák és préselt tealevelek – csupán néhány példa arra, hogy az értékmérő funkcióval bíró, vagyon felhalmozására alkalmas fizetőeszköz a történelem során számos alakot és formát öltött. Bár már több mint négy és félezer éve megjelent a ma is ismert alakú, méretű és nemesfém tartalmú pénz, még a múlt században is érhették az embert meglepetések a készpénzfizetés kapcsán.
Étel, gyógyszer, pénz
Szinte valamennyi kontinensen felbukkant egykoron az úgynevezett kagylópénz. A sok esetben átdolgozott, megformált, csiszolt tengeri kagylók az egyes régiókban eltérő értéket képviseltek, ám meglepően sokáig „forgalomban” voltak. Olykor nyakláncra fűzték őket, de akadt olyan eset is, amikor azonos méretűekre faragták le a kagylókat. Hasonlóan különlegesek voltak a Közép-Ázsiában, Kínában, Mongóliában és Tibetben elterjedt teatéglák is, amelyek a 19. században egyes helyeken – leginkább a mongóliai és szibériai nomád törzseknél – értékesebb fizetőeszköznek bizonyultak, mint a pénzérmék. A tealevelekből összepréselt, egyébként étel vagy gyógyszer gyanánt is használt kocka alaprendeltetése természetesen a forró vízbe kerülés volt.
Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.
Amit nem teszel zsebre
Mai szemmel nézve szinte használhatatlan pénz volt az úgynevezett Katanga-kereszt, amelyet a 19-20. század fordulóján alkalmaztak fizetőeszközként a mai Kongóban. Az afrikai állam Katanga nevű, a korabeli viszonyokhoz képest igen gazdag régiója híres volt rézbányászatáról. A különleges fizetőeszköz körülbelül 20 centiméteres, X-alakú, hozzávetőleg egy kilogramm súlyú öntvény volt, amelyet a rézbányászok készítettek, homokformába öntve a megolvasztott rezet.
Egy Katanga-keresztért egyes források szerint mindössze tíz kilogramm lisztet, esetleg öt-hat szárnyast lehetett vásárolni. Ha pedig összespóroltak belőle tíz darabot, egy lőfegyvert is vehettek rajta. Az 1960-ban Kongótól néhány évre elszakadt Katanga nemzeti szimbólumként tekintett rá, a hagyományos értelemben vett pénzérméin és a zászlaján is feltűnt.
Praktikumát tekintve hasonló volt a mai Libéria, valamint Sierra Leone vidékén az 1880-as évektől használt „kissi penny”, amely gyakorlatilag egy – az egyik végén T alakúra, a másikon láb formájúra – megmunkált vasrúd volt. Egyes régiókban még a 20. század második felében is lehetett vele fizetni. A 15-40 centiméter hosszúságú, gyakran összekötegelt rudaknak nem volt nagy értékük, egy tehenet például körülbelül száz vaspálcáért lehetett kapni.
A helyiek körében csak Credem néven ismert Credito Emiliano nevű bank az észak-olaszországi Emilia-Romagna tartományban a helyi sajtkészítők egyik legerősebb támogatója. 1953 óta bevett gyakorlat a pénzintézetnél, hogy a helyi kisvállalkozóktól a folyósított kölcsönök fedezeteként elfogadja a „sajtok királyának” nevezett helyi jellegzetességet, a parmezánt is, nagyméretű gurigák formájában.
Szintén máig forgalomban lévő különleges pénzformát képviselnek a mikronéziai Yap szigetén az úgynevezett rai kövek, amelyek egészen aprók (3,5 centiméter átmérőjűek), de akár 4 méter magas, szinte mozdíthatatlan monolitok is lehetnek. Közös minden rai kőben, hogy kerék formájúra csiszoltak és középen lyukasak. A jellemzően mészkőből, illetve a mészkőbarlangokban képződő kalcitból készült kezdetleges pénzeket Yap lakói más szigeteken is bányászták a történelem során (használatuk Kr. u. 500-ig vezethető vissza), de fizetőeszközként kizárólag ők alkalmazták azokat.
Minden egyes kő értéke egyedi, és az adott példány múltjától függ. Egy nagyobb kő, amelynek egy másik szigetről való átszállítása közben akár többen is életüket vesztették, nagyobb értékű, mint egy kisebb kő, amelyet a szigeten bányásztak. A nagy, mozdíthatatlan kövek esetében a velük lefolytatott tranzakciók is kizárólag szóbeli jellegűek – a felek egyszerűen megegyeznek, hogy az adott pillanattól kié az adott rai kő. Habár a szigeten jobbára átvette helyüket a modern pénz, Yap lakói a nagyobb rai kövekkel a mai napig kötnek egymás közt üzleteket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
