Kötél általi halál lett a narodnyik forradalmárok végzete, örökségük mégis követőkre talált
2021. április 17. 17:13 Múlt-kor
Kik voltak a narodnyikok?
A 19. század második felének társadalmi mozgalmai közül a narodnyikok elsősorban sokszínűségükkel tűntek ki. Bázisuk elsősorban a parasztságra épült – a „narod” kifejezés jelentése „nép” –, de a forradalmi demokratáktól és az anarchista Bakunyintól is kölcsönöztek gondolatokat. Szellemi atyjuk mégis Alekszandr Ivanovics Herzen, az orosz szocializmus és a „narodnyikság” megteremtője.
Herzen alapvetően elítélte a hatalom minden formáját, és meggyőződése volt, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. Európai tapasztalatai és az 1848-as forradalmi hullám következményei azonban elbizonytalanították nézeteiben, és Európát nem tartotta képesnek arra, hogy megvalósítsa a szocializmus – korabeli értelemben vett – eszményeit.
Ezek a gondolatok leltek táptalajra a Herzen által hátrahagyott oroszhonban. A narodnyikok fő célja – legalábbis kezdetben – az önkényuralom megdöntése és egy új – semmiképpen sem a kapitalizmus alapjain nyugvó – társadalmi rend kidolgozása volt. Hittek abban, hogy az orosz nép útja az obscsina – azaz a földközösség – megszervezésén keresztül vezet a 20. századba.
A szocializmus sejtjének, így lényegében a forradalom vezető erejének a parasztságot tekintették, de ez az átalakulás nem mehetett volna végbe az értelmiség támogatása nélkül. Ez a hozzájárulás meggyőződésük szerint magától értetődő, hiszen korábban az értelmiségi réteg sem maradhatott volna fent a biztos háttérország nélkül, melynek javait a nép szolgáltatta.
Az elvek nem beszélnek a tettek helyett, így a mozgalom idővel a gyakorlatiasabb megoldások felé orientálódott. Ebből szükségszerűn következett a kettészakadás: a szervezet egyik fele továbbra is a földek felosztását tartotta elsőrendű célnak, míg kialakult egy másik, a mozgalom forradalmi ágát támogató csoportosulás.
Ebből a kezdeményezésből született az 1870-es évek végén a Népakarat nevű szervezet, akik az egyéni terrorcselekmények híveiként a merényletekben látták az egyetlen lehetséges utat a fennálló rend megváltoztatására.
A II. Sándor cár ellen végrehajtott merénylet következtében a szervezet tagjainak túlnyomó többségét letartóztatták, megmaradt tagjaik pedig átmenetileg felhagytak a forradalmi harc folytatásával.