Koraszülöttek ezreit mentette meg az inkubátordoktor csecsemőkiállítása
2018. szeptember 28. 18:52 Múlt-kor
Ma már az orvostudomány nagy hatékonysággal tudja ellátni a koraszülött gyermekeket. Ez azonban nem volt mindig így és ha Martin Couney nem nyitja meg ma már bizarrnak tűnő csecsemőkiállítását 1903-ban, akkor talán ma sem tartoznának az inkubátorok a kórházak alapvető felszerelései közé.
Amikor Lucille Horn 1920-ban megszületett, az orvosok nem sok reménnyel kecsegtették a kétségbeesett szülőket. A koraszülött csecsemő kevesebb mint egy kilogrammot nyomott, ikertestvére pedig már halva született. Ebben a korban az orvosok még nem fordítottak sok figyelmet az ilyen kisbabákra. Ahogy a 2007-ben elhunyt Lucille később fogalmazott: „Semmiféle segítséggel nem szolgáltak. Ennyi úgy voltak vele, hogy meg fogok halni, mert nem tartozom erre a világra.” Szavai nem is voltak túlzóak, figyelembe véve, hogy a korabeli kórházakban szinte sehol sem találkozhattunk a koraszülött és beteg gyermekek életbentartásához szükséges inkubátorokkal.
Ezzel a problémával vette fel a harcot egy német orvos, Martin A. Couney, akinek ma már kétségtelenül bizarr stratégiája végül nem csak Lucille, hanem több ezer hasonló cipőben járó kisgyermek életét mentette meg. Couney azzal került először a figyelem középpontjába, amikor az 1896-os berlini Világkiállításon inkubátorokat mutatott be a közönségnek – bennük igazi, hús-vér, élő csecsemőkkel.
A bemutató sikert aratott és Couney hamarosan 1897-ben Londonban, majd 1901-ben Buffalo városában is megismételhette a kiállítást. Végül 1903-ban az Egyesült Államokban telepedett le, majd a New York városához tartozó Coney Island-en létrehozta a világtörténelem első (és valószínűleg egyetlen), nyaranta nyitvatartó inkubátor show-ját.
Az üzleti modell magától értetődő volt: a látogatók a 25 centbe kerülő belépőjegy megváltása után végigjárhatták a kiállított inkubátorokat és megtekinthették azok „kis lakóit”. A „fellépő kisbabák” – akiket alkalmanként különféle vicces ruhákba is öltöztettek – kivétel nélkül olyan koraszülött csecsemők voltak, akiket a kórházakban nem láttak el.
Couney kiállítása ugyanakkor lehetőséget biztosított számukra az életre. A belépőkből befolyó pénzeket Couney az intézmény fenntartására és fejlesztésére fordította. Újabb és újabb inkubátorokat vásárolt és újabb és újabb ápólókat fogadott fel a csecsemők gondozására. A kiállított csecsemők szüleitől pedig mindezért egyetlen centet sem fogadott el.
A látogatók jellemzően tömött sorokban keresték fel a nem mindennapi kiállítást és érdeklődve nyomták arcukat az inkubátorok üvegéhez. Bár egy ilyen „emberállatkert” kétségtelenül felvet bizonyos aggályokat, a kortársak által csak „inkubátordoktor” néven emlegetett Couney mindvégig kitartott amellett, hogy vállalkozása jó ügyet szolgál. Ahogy egy 1939-es interjúban fogalmazott a New Yorker hasábjain: „egész életemet annak szenteltem, hogy propagandát fejtsek ki az olyan koraszülöttek helyes kezelése mellett, akiket más korokban hagytak meghalni… Mindent, amit csinálok, az szigorúan etikus.”
Becslések szerint a Couney által üzemeltetett intézmény közvetlenül 6500 újszülöttet mentett meg, évtizedes tevékenysége pedig rendkívül értékes tapasztalatokkal lendítette előre az orvostudományt. Mire az érdeklődés jelentősen megcsappant Couney kiállítása iránt az 1940-es évek elején (ő maga 1950-ben már szegényen halt meg), az amerikai kórházakban már sorra nyíltak meg az inkubátorokkal felszerelt, koraszülött csecsemők gondozására szakosodott részlegek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
