Eleinte az öregedő Beethoven excentrikus alkotásának minősítették az Örömódát

2021. május 7. 12:46 MTI

Az 1770 és 1827 között élt Ludwig van Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjének életművéből származó szimfóniák lettek a legnépszerűbbek. A sorban az utolsó a IX., (d-moll) szimfónia, amelyet az akkor már szinte teljesen siket zeneszerző két év alatt komponált, viszont a monumentális mű előkészületei mintegy másfél évtizedet vettek igénybe.

Beethoven 1793-ban olvasta Schiller Az örömhöz (An die Freude) című versét, s ettől kezdve foglalkoztatta a megzenésítés gondolata. A dallam először az 1808-as Karfantáziában tűnt fel, de a kórus ekkor még Gottfried August Bürger 1775-ben született Gegenliebe című költeményére énekelte.

Beethoven 1812-ben, a VIII. szimfónia befejezése után kezdte tervezni a d-moll szimfónia megírását (összes szimfóniája közül ezen kívül csak az V. íródott moll hangnemben). Az első vázlatok 1815-ben jelentek meg füzetében, a nyitótétel témáját két évvel később találta ki, ezután újabb ötéves szünet következett, mert a Hammerklavier szonátán és a Missa solemnisen dolgozott.

A szimfóniát Beethoven kezdetben csak hangszeres műnek tervezte, ugyanakkor gondolkodott egy tizedik szimfónián is, amelyben emberi hangok is felcsendülnének, énekkari befejezéssel – egy 1822-ben lejegyzett változatában már szerepelt az „örömóda”.

Végül úgy döntött, hogy a hagyományokkal szakítva a IX. szimfóniába vokális részt is beilleszt, túllépve a „bécsi klasszikus stílus” normáin. A zárótételben a zenekar mellett az énekhang ugyanolyan fontos szerepet kapott, az Örömóda dallamát előbb a zenekar játssza, majd az egész kórus énekli. Schiller „szárnyaló” költeményéből Beethoven azokat a verssorokat emelte ki, amelyek az öröm csodálatos ajándékát ünneplik.

A művet 1824. május 7-én a bécsi Kärtnertor színházban mutatták be. Az Op. 125. IX. szimfónia mellett műsoron volt még a Házavatás nyitány és a Missa Solemnis három tétele is. A karmester Michael Umlauff volt, de a pulpituson állt az ekkor már teljesen siket Beethoven is, aki a taktusra ügyelt.

A premier legfelemelőbb pillanata az volt, amikor a mű végén magányosan, a zenészekkel szemben álló zeneszerzőt az egyik énekes az állva tapsoló közönség felé fordította, ő pedig meghajlással mondott köszönetet. A programot a nagy érdeklődés miatt két héttel később, a Hofburg báltermében megismételték.

A korabeli kritikusok véleménye megoszlott, a IX. szimfóniát sokan egy öregedő és siket zeneszerző excentrikus alkotásának tartották. Értékét az elsők között Richard Wagner ismerte fel, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékok helyszínéül szolgáló Festspielhaus alapkövének letételekor maga vezényelte a darabot.

Azóta is a IX. szimfónia az egyetlen nem Wagner által komponált zenemű, amely Bayreuthban, kivételes alkalmakkor elhangozhat, így 1951-ben, a játékok újraindításakor Wilhelm Furtwängler vezényletével adták elő.

A IX. szimfóniát Magyarországon először 1875-ben Erkel Ferenc vezényletével a Budapesti Filharmónia Társaság játszotta. Liszt Ferenc kétzongorás átiratot készített belőle, született parafrázisa orgonára és fúvószenekarral, számos alkalommal dolgozták fel dzsessz-zenészek és koreografáltak rá táncjátékot is.

Az európai lét alapját képező szabadság, béke és szolidaritás eszményeit a zene nyelvén kifejező Örömódát az Európa Tanács 1972-ben Európa himnuszának nyilvánította, az Európai Közösség állam- és kormányfői 1985-ben (szöveg nélkül, Herbert von Karajan átiratában) fogadták el.

A műhöz további érdekességek is fűződnek. Brahms első, c-moll szimfóniáját Beethoven X. szimfóniájának keresztelték el, mivel a finálé főtémája feltűnően hasonlít a IX. szimfónia témájára, Bartók tiszteletadásként a második, Scherzo tétel nyitányát idézi Négy zenekari darab című alkotásában.

Sőt, a CD-lemezek kapacitása azért lett 74 perc (nem 60 vagy 70, ahogy logikus lett volna), hogy a IX. szimfónia 1951-es bayreuthi előadása ráférjen egyetlen korongra. A IX. szimfónia nevét 2002 óta a floridai Miami egyik utcája is viseli.

A IX. szimfóniát az idők során változatos politikai célokra is felhasználták: volt a szabadkőművesek, a náci rendszerben a németség, Dél-Afrikában a fehérek felsőbbrendűségének jelképe. De e művel köszöntötték a kommunizmus bukását is: Leonard Bernstein 1989 decemberében a berlini fal ledőltét ünnepelte a IX. szimfónia előadásával, ez alkalommal a zárótételben az Öröm (Freude) szót Szabadságra (Freiheit) cserélték,

1990 októberében Kurt Masur is ezt a művet vezényelte Berlinben a német újraegyesítés előestéjén. Beethoven remekműve a könnyűzene világát is megihlette – az ír U2 együttes 1993-as Zoo Tv turnéján az örömóda hangjaira lépett a színpadra.

A IX. szimfónia csaknem teljesen megmaradt eredeti, Berlinben őrzött kéziratát 2002 decemberében az UNESCO hivatalosan a világörökség részének ismerte el, ez lett az első zenemű, amelyet a listára felvettek.