Kolera és kutyahagyma – magyar szellemkatonák „Itália Alcatrazán”
2015. október 27. 13:25
„A felejtés emlékművet kell lerombolni mindannyiunknak” – mondta a Szamár-sziget rabjai című dokumentumfilm bemutatóját követő pódiumbeszélgetésen a mű társalkotója, Margittai Gábor. Mint Margittai, valamint a film rendezője, Major Anita kifejtette, az első világháború harcaiban elesett, vagy hadifogolyként elhunyt magyar katonák emlékét különösen mostohán kezeli a magyar közemlékezet. Margittai elmondta: az Asinarán, vagyis a Szamár-szigeten raboskodó osztrák-magyar hadifoglyok történetének feltárása keretében elkészített 52 perces dokumentumfilm a felejtés mellett a történelemhamisítás és az elhallgatás elleni küzdelem részeként jött létre.
Az első világháborúban a Szerbia elleni hadműveletek során fogságba esett magyar katonák a niši gyűjtőtáborba kerültek, ahonnan a központi hatalmak 1915-ös offenzívája hajtotta tovább őket. Miután Rigómezőnél összeomlott a szerb hadsereg, 35 ezer monarchiabeli foglyot, a több mint nyolcvanezres tömeg járványokat túlélő maradékát délnyugat felé terelték a szerbek. A k. u. k. katonáknak gyakorlatilag minden ellátmány nélkül, erőltetett menetben kellett átgyalogolniuk Albánián, hogy aztán olasz marhaszállító gőzösök vigyék őket Szardíniára – és az újabb poklok felé.
A Szamár-sziget rabjai című dokumentumfilm alkotói a Szardíniától északnyugatra fekvő kis sziget, Asinara mellett a fősziget magyar vonatkozású területeit is felkeresték. Mint a filmből kiderült, még a sziget lakosait sem hagyta hidegen a többek között gátépítéseken és bányákban dolgozó magyar katonák sorsa, a Ghilarza városában található San Serafino-templomban ugyanis még egy istentiszteletet is tartottak az emlékükre. A katonák a sziget több pontján is nyomot hagytak. A Szardínia déli részén fekvő Villacidro nevű falu templomának utolsó vacsorát ábrázoló képét feltehetően egy magyar hadifogoly festette, de előkerült többek között egy 1917-ben, szintén magyar baka által készített tintatartó is. A Szardíniára került magyar hadifoglyok történetének feltárásában nagy segítséget nyújtott a 2011-ben elhunyt erdélyi író, Lőrinczi László, aki kutatásai során 848, a szigeten elhunyt magyar katona nevét jegyezte fel. A kutatóknak halála után lánya, Lőrinczi Marinella nyújtott segítséget.
A katonák szenvedéseinek legfőbb színhelye Asinara volt. Mivel a szigeten már a 19. század végétől köztörvényesek végeztek mezőgazdasági munkát, majd a területen az olasz maffia legrettegettebb gonosztevői (többek között a hírhedt Totó Riina) is raboskodtak, Asinarát egy idő után „Itália Alcatrazaként” is emlegették. Mielőtt az első katonákat 1915 karácsonyát követően átszállították a szigetre, sokan azt hitték, valóságos földi paradicsomba tartanak. Hamarosan azonban kiderült, hogy erről szó sincs. Az Asinarára áthajózó foglyok mellé új társ szegődött: a kolera. A járvány százával szedte áldozatait, és a tengerbe dobott holttestek miatt egy időre halászati tilalmat rendeltek el a partok mentén. A kolerások egykori tábora környékén még ma is előfordul, hogy hevesebb hullámzáskor osztrák-magyar katonák csontvázait mossa partra a víz.
A szigeten a rabok első útja a fertőtlenítőbe vezetett, ahol egy köztörvényes, többszörös gyilkos rab nyírta meg őket. A szardíniai lakosok ambivalensen közelítettek a hadifoglyokhoz: voltak, akik élelemmel segítették a rabokat, sokan azonban a fertőzéstől félve igyekeztek minél nagyobb távolságot tartani a katonáktól. A foglyok a szigeten gyakran arra kényszerültek, hogy egy ott termő különös növényt, az ún. kutyahagymát egyék, amelynek kis mennyiség elfogyasztása esetén hallucinogén hatása volt, nagy mennyiségben azonban mérgezést okozott.
A magyar katonák nyomai a szírdíniai fősziget mellett Asinarán is megtalálhatók. A sziget parancsnoka, Ferrari tábornok emlékművét Árpád János alkotta meg, az 1990-es években Nemzeti Parrká átalakított börtönsziget egyetlen aszfaltútjának nyomvonalát pedig osztrák-magyar hadifoglyok alakították ki. Asinara talán legmegrendítőbb emlékhelye a sziget egyetlen mai, korábban börtönőrként, ma a nemzeti park munkatársaként tevékenykedő lakója által is megkönnyezett csontkamra, amelyben üvegfalak mögött osztrák-magyar katonák százainak maradványai nyugszanak.
Mint az alkotók a vetítést követő pódiumbeszélgetésen elmondták, már egyetemista korukban beleszerettek Szardíniába, és gyakorlatilag a véletlennek köszönhető, hogy rátaláltak az itt raboskodó magyar hadifoglyok történetére. Kifejtették: a filmmel nem fantasztikus felfedezéseket kívántak bemutatni, hanem szerették volna felhívni a szakemberek figyelmét, hogy érdemes lenne az osztrák-magyar hadifoglyok tárgyi emlékei után kutatni a szigeten.
Margittai elmondta, hogy volt olyan hadifogoly, aki csak az 1920-as évek elején szabadult Asinaráról. Zilahy Lajos emellett leírta, hogy voltak olyan rabok, akiket a Szamár-szigetről Franciaországba történő továbbszállításuk után besoroztak a francia idegenlégióba, majd Dél-Afrikába kerültek, ahol a britek géppuskázták le őket, miután fellázadtak, hogy szeretnének hazamenni – az elsőre hihetetlennek tűnő történetnek azonban alaposabban utána kellene járni, tette hozzá Margittai. Az alkotók bejelentették, hogy Magyarország Asinarán hamarosan emléktáblát fog állítani a szigeten raboskodó hadifoglyok emlékére, ahogy a tervek szerint az ún. balkáni halálmars útvonalán is emlékműveket avatnak majd. A dokumentumfilmről, valamint Szamár-sziget katonáiról bővebben itt olvashat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
