Kényelmes hálókocsijáratával sikert aratott, eszményi gyárvárosával megbukott George Pullman

2022. március 3. 11:20 Múlt-kor

A 19. század közepén a vasút a közlekedés forradalmát indította el, a távolságok teljesen átértékelődtek. Amerikában a Pacific expressz összekötötte a földrész két partját, és az európai vonatok is egyre több ország nagyvárosai között szállították az utasokat.

Az utazási kedvvel együtt az igények is megnőttek, és egyre nagyobb szükség lett volna olyan típusú kocsikra, amelyek a távolsági utazásokat nemcsak biztonságossá, de kényelmessé is teszik.

George Pullman amerikai asztalos és kárpitos ihletet saját Detroit és Chicago közötti, nem túl kényelmes vonatútjából merített. A két éjszakát és egy napot igénybe vevő út a kéttengelyű kocsik rázása és a padok keménysége miatt nem maradt kellemes emlék számára. Ekkor támadt az ötlete, hogy négytengelyű kocsit tervez, amelyet ülések helyett ágyakkal lát el.

Innentől minden sínen volt: elkészültek a tervrajzok, a próbakocsi, és még befektetőket is talált. 1858-ban megindult az első Pullman-rendszerű hálókocsijárat, amelyet nemsokára számos másik követett.

A legendás hálókocsi

Pullman cége 1875-ben jelent meg az európai kontinensen, első tíz kocsiját először az olasz vasúton helyezte forgalomba. A konkurencia azonban ekkor még útjába állt annak, hogy a vállalat más országokban is járatokat indítson. A századfordulón már valamennyi amerikai távolsági vonalon Pullman kocsijai közlekedtek, amelyeket étkező- és termes kocsikkal is kiegészített. Kezdetben nem főztek a vonatokon, hanem az állomáshelyeken szerezték be az ételeket.

1880-ban Pullman Chicagótól délre vasúti kocsigyárat alapított. A Pullman Car Company fejlődését bizonyítja, hogy egy valóságos kisváros épült fel a gyár köré Pullman City néven. A komfortos lakóépületek mellett középületekkel, bankkal, színházzal, templommal és könyvtárral is ellátott munkáskolóniának 1920-ban 15 ezer lakosa közül hatezer gyári munkás volt.

A kezdeményezés nem volt egyedi, később több nagy vállalat is hasonló megoldással élt munkásai elhelyezésére. A munkások lakhatási és megélhetési problémái, a magas lakbérek miatt különösen fontosak voltak az ehhez hasonló fejlesztések.

A Vasárnapi Újság 1885-ös lapszáma eszményi új városként számol be a településről: „Szép, egyenes utcái vannak a városnak s minden ház külön bekerített, meglehetős nagy kert közepében fekszik. […] A város egyetlen nagyobb gyára, mely vasúti kocsikat készít, egy nagy parkban fekszik, hol sok szökőkút, mesterséges szikla és tó van. Nyomor ismeretlen e helyen s ha a lakosok anyagi és szellemi tekintetben különbségeket is mutatnak, e különbségek nem oly nagyok, mint más helyeken.”

A munkásait nyomorgató Pullman (karikatúra)

A cikk szerzője megjegyzi, hogy a szép környezet lakóira is hatással volt, az ő életvitelüket is átformálta: „A városnak több mint 2000 lakosa van, kik kizárólag a társulat alkalmazottjai. Már négy éve áll fenn s minden a legjobb rendben megy végbe. A lakosok is mintegy megváltoztak. Azok a munkások, kik előbb nyomorban és piszokban éltek, mihelyt a csinos, új lakokba költöznek, virágot raknak az ablakokba s igyekeznek magukat tisztán tartani.”

A lelkes híradással ellentétben nem mindenki látta úgy, hogy a vállalat-városban „minden a legjobb rendben megy végbe”. Egyesek a vállalkozói gondoskodást méltatták, de többen a cégtulajdonosokat bírálták, amiért gazdaságilag kizsákmányolják munkásaikat, akik a telepeken csak a gyár kezében lévő szolgáltatásokat vehették igénybe. Mások azt nehezményezték, hogy a munkavállalóknak semmi beleszólásuk nem volt a lakóközösség helyi ügyeibe. Pullman Cityben végül a vállalatba vetett bizalom végső megingásához a gazdasági krízis járult hozzá.

A 19. század végi gazdasági visszaesés miatt a Pullman-kocsik iránti kereslet csökkent, a cég több száz dolgozóját elbocsájtotta, a munkabéreket csökkentette, a lakások bérleti díját és a kolónia boltjaiban az árakat azonban nem volt hajlandó mérsékelni. Erre válaszként a munkások 1894-ben sztrájkba léptek. A két hónapos akciónak végül az amerikai kormány és a katonaság beavatkozás vetett véget.

Pullman 1897-ben bekövetkezett halála után a városrészt Chicagóhoz csatolták. A közlekedési ipar szerkezeti átalakulása a környék hanyatlásához is hozzájárult, csökkentek a munkalehetőségek és a jövedelmek.

Emellett az első világháború utáni általános életszínvonal-emelkedés miatt a munkások számára az elfogadható lakhatás és megélhetés könnyebben elérhetővé vált a vállalati városokon kívül is, ahol ráadásul nem függtek a munkaadójuktól. Az autó elterjedése után pedig már nem volt szükség arra, hogy a munkások a gyárak közelében lakjanak.