Kannibalizmushoz folyamodtak 1847 telén a Sziklás-hegységben ragadt telepesek
2021. január 12. 12:34 Múlt-kor
A vadnyugat kannibáljai
Néhányan többször úgy döntöttek, előremennek az egyre rosszabb időjárás ellenére, hogy élelmet és segítséget kérjenek. Többször kénytelenek voltak visszafordulni a rendkívül mély hó és a nehéz haladás miatt, annak ellenére, hogy eddigre már volt velük két miwok indián „idegenvezető”, Luis és Salvador. Az előre induló csoportok miatt egyre kevesebb férfi maradt a tónál, mindenki igen rossz állapotban volt a hideg és az éhség miatt.
Az emberevésre az első példa az egyik kijutni próbáló csoport körében történt december végén: a primitív hótalpakkal felszerelt expedíció hóvakságban szenvedő tagjai eltévedtek, és zavarodottságukban egyre nyíltabban kezdtek arról beszélni, hogy előbb-utóbb egymást kell megenniük. Egyesek párbajt, mások sorshúzást javasoltak a kérdés eldöntésére. Miután többen is elhullottak, a többiek lefejtették a húst holttesteikről, ettek belőle, és elcsomagolták a maradékot, gondosan ügyelve arra, hogy senki se saját rokonából egyen.
Néhány nap után, érzékelve, hogy ők lehetnek a következő áldozatok, Luis és Salvador egy éjszaka elszökött a kannibál csoporttól. Január elején a „hótalpas expedíció” tagjai rátaláltak a két, azóta is éhező indiánra, majd lelőtték és megették őket. Január 12-én elértek egy miwok faluba, ahol a rémült lakók adtak nekik némi ennivalót, és útbaigazították őket. Egy kis településre jutottak a Sacramento-völgyben, ahonnan sikerült mentőexpedíciót szervezniük a Truckee-tónál ragadtaknak.
Lent a tónál sem volt jobb a helyzet: a magukat szétszórtan meghúzó, egymással egyre ellenségesebb telepesek közül is többen a halottak elfogyasztásához folyamodtak. George Donner egy korábbi kézsérülésének elfertőződésébe halt bele ebben az időben. A megérkező mentőexpedíciót több helyen a fogyasztásra előkészített emberi maradványok látványa fogadta, azonban nem tudtak mindenkit egyszerre elvinni.
A tónál maradtak vélhetően ezután is többször ettek a halottakból. Február elején, majd a tavasz folyamán még kétszer indult mentőexpedíció a Truckee-tóhoz. Az utolsó túlélő, a német Lewis Keseberg 1847. április 29-én ért Fort Sutterbe. Keseberg a későbbiekben a Donner-társaságból a legnyíltabban vállalta fel a tényt, hogy többen emberhúst ettek a tónál, amiért a sajtó részben származása miatt is „az” őrült kannibálként igyekezett őt beállítani.
Korai elkeseredés?
Tudományosan bizonyított, hogy az emberi test igen sokáig képes élelem nélkül működni. A Donner-csoport esete felveti a kérdést: hogyan lehetséges mégis, hogy néhány hét után már egymás elfogyasztásához folyamodtak?
A válasz a körülményekben és a halálozásokban rejlik: amint az éhezők látták, hogy társaik közül többen meghaltak, feltételezték, hogy ez az éhség miatt történt – miközben sokkal nagyobb szerepe lehetett ebben a hidegnek. A hasonló sorstól félve tehát jóval azelőtt kezdtek emberhúst enni, minthogy az éhhalál közelébe kerültek volna.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
