Kannibalizmushoz folyamodtak 1847 telén a Sziklás-hegységben ragadt telepesek
2021. január 12. 12:34 Múlt-kor
Bár az 1848-as kaliforniai aranyláz hozta el a legnagyobb és leghíresebb kelet-nyugati irányú tömeges migrációt az Egyesült Államok történetében, az évtized elején már jelentős számú ember kezdte a kontinens nyugati partján keresni szerencséjét. Ezek a vállalkozó kedvű telepesek számtalan veszéllyel néztek szembe útjuk során: a Sziklás-hegység, amelyen át kellett kelniük, szinte alig volt feltérképezve, és ugyanez volt a helyzet a mai Utah és Nevada államok sivatagos területeivel is. E területekre ekkoriban nem terjedt ki a szövetségi kormány fennhatósága, ráadásul egyes vidékekre Mexikó (délen), illetve az Egyesült Királyság (északon) jelentette be igényét.
Reménnyel teli utazók
Az ökrök vontatta ekhós szekereken felkerekedő telepeseknek így nem csupán az esetlegesen ellenséges őslakosokkal kellett számolniuk veszélyként, hanem idegen országok fegyvereseivel, illetve végső soron egymással is. A mai Egyesült Államok nyugati területeinek meghódítása, a „Manifest Destiny” („testet öltő végzet”) korai időszakának leghátborzongatóbb története minden bizonnyal az úgynevezett Donner-társaság útja.
A mit sem sejtő családokat nem csupán átverték egy rövidebb út ígéretével, de több ponton egymás ellen is fordultak, mígnem kis csoportokra szakadva, a tél beálltával egyre mostohább viszonyok között el nem érte őket a végzet a Sierra Nevada hegységben, a mai Kalifornia állam északkeleti részén.
Az 1840-es években az Egyesült Államok mai keleti és középnyugati államainak lakói közül sokan gondoltak érintetlen, művelésre váró területként Kaliforniára és az Oregoni Territóriumra. Ide, a kontinens nyugati partjára vagy tengeri úton, a Csendes-óceán felől lehetett eljutni, vagy rendkívül rögös, jobbára ismeretlen terepen haladó szárazföldi úton.
A reménykedő telepesek közül sokan vallásuk szabadon, közösségben történő gyakorlását is remélték a nyugatra költözéstől, hitbéli buzgalmukban pedig hajlamosak voltak hinni a kevésbé jóindulatú értesüléseknek is, amelyek könnyebb utat ajánlottak figyelmükbe. Az egyik ember, aki ilyen útvonalat hirdetett, egy Lansford Hastings nevű jogász volt.
Hastings 1842-ben járt először Kaliforniában, ezt követően igyekezett minél többeket meggyőzni arról, hogy az Oregon-ösvény néven ismert útvonal helyett délebbre, a Wasatch-hegységen át, a Nagy-sóstó-sivatagon keresztülvágva, a Ruby-hegységet megkerülve könnyebb odajutni.
A jogász anélkül írta le az útvonalat, hogy az egészet bejárta volna, és nem volt tisztában azzal sem, hogy új ösvénye sok helyen szekérrel járhatatlan. Hastings számára a fő motiváció a Fort Sutter nevű kaliforniai település alapítójával kötött egyezség volt, mely szerint az oda költöző telepesek által fizetett telekárakból részesedést kap.