Joe Arridy, a legboldogabb ember a halálsoron

2018. július 27. 16:59 Múlt-kor

Arridy mindig is igen befolyásolható volt. A szellemi fogyatékkal élő fiatalembert bárki rá tudta kényszeríteni, hogy azt mondja vagy tegye, amit az ezzel visszaélő kívánt. Ezt pedig 1936-ban ki is használták, aminek eredményeképpen az állandóan mosolygó és valóban boldognak tűnő fiú rövid élete véget ért.

Embertelen tett

Dorothy Drain szülei 1936. augusztus 15-e éjjel érkeztek haza a Colorado állambeli Pueblóban lévő otthonukba. Mikor benyitottak gyermekeik szobájába, szörnyű látvány fogadta őket: a 15 éves lányukat vérbe fagyva találták az ágyban, valaki fejbe vágta, és meg is erőszakolta. Húga, Barbara szintén egy fejre mért ütést kapott, ám a csodával határos módon ő túlélte a gyilkossági kísérletet.

A kegyetlen emberölés sajtóvisszhangja és a tény, hogy egy szexőrült gyilkos garázdálkodik a környéken, igen nagy nyomást helyezett a rendőrségre. Kiderült, hogy nem messze a Drain-háztól két nőt is molesztáltak, és a személyleírásuk alapján egy mexikói külsejű egyént kerestek. A következő napokban minden spanyolos kinézetű férfit megállítottak, és ellenőriztek.

A nyomozás sikertelensége miatt már napok óta nem alvó George Carroll helyi seriff szó szerint megkönnyebbülést érzett, amikor a 21 éves Joe Arridyre ráakadtak kollégái, mint potenciális gyanúsított. A végső letartóztatására a Wyoming állambeli Cheyenne-ben került sor 1936. augusztus 26-án, miután bebizonyosodott, hogy a fiú korábban áthaladt vonattal Pueblo városán is.

Az 1915. április 29-i születésű Arridy családja szír gyökerekkel bírt, így az árnyalatnyival sötétebb bőrszín adott volt, tehát a személyleírásba beleillett. Édesapja, Henry és édesanyja, Mary elsőfokú unokatestvérek voltak, aminek nagy szerepe lehetett a fiuk gyengeelméjűségének kialakulásában, amelyet a sajtó nem győzött kihangsúlyozni. A házaspár több gyermeke is fiatalon hunyt el, akik pedig megérték a felnőtt kort, gyakran hívták ismerőseik idiótának.

Joe 10 éves kora óta a coloradói Grand Junction városban székelő, mentális betegségekben szenvedőket segítő iskola és állami otthon lakója volt egészen 21 éves koráig, amikor kiengedték a nagyvilágba. (Ekkor indult el Cheyenne felé.) A fiatal férfi lassan beszélt, nem tudta azonosítani a színeket, bajban volt, amikor meg kellett ismételni a néhány szavasnál hosszabb mondatokat. Az állami otthon felügyelője később elmondta, hogy amíg Joe az intézmény falai között élt, gyakran kihasználták és bántalmazták társai. Egyszer rákényszerítették, hogy bevalljon egy cigarettalopást, bár szinte mindenki tudta, hogy maga egész egyszerűen nem tudta volna megtenni.

A vele való elbeszélés során Carroll seriff is pontosan látta ezt: Arridy rendkívül fogékony volt a javaslatokra, amit a fiú társaihoz hasonlóan aljas módon ki is használt. Nem volt nehéz dolga, hogy befolyásolja őt. Például megkérdezte, hogy kedveli-e a lányokat, mire az igenlő válasz után feltette a következő kérdést: „Ha annyira kedveled a lányokat, miért bántod őket?” Nem is nagyon törődött azzal, hogy lejegyzetelje a kihallgatást, egyszerűen csak ráparancsolt a tárgyalás előtt, hogy azt tegye, amit ő mond.

A tisztességtelen, kényszerítő jellegű kérdések során Arridy vallomása később is attól függően
változott, hogy ki és milyen módon kérdezett. Sokáig a bűncselekmény leginkább alapnak számító részleteit sem ismerte a szerencsétlen fiú, például hogy a gyilkosságot miként követték el. Minden érintettnek tisztában kellett lennie, hogy Joe nem lehet bűnös, és a kegyetlen tettet valaki más követte el. Valószínű egyébként, hogy a bűncselekmény egy Frank Aguilar nevű mexikói emberhez köthető, akit később Barbara Drain azonosított, és ki is végeztek.

Arridy akkor sem szabadulhatott, amikor elkapták Aguilart, a helyi bűnüldöző szervek meg voltak győződve róla, hogy a két férfi tettestárs volt, mert a fiú több alkalommal is emlegetett egy Frank nevű embert. Aguilar kivégzése nem keltett nagy nyilvános felháborodást, ám a huszonéves éves fiú – akinek szellemileg hátramaradott mivoltát három pszichológus is megerősítette (ekkor állapították meg a 46-os intelligenciahányadot is) – bűnösnek találása és halálra ítélése már kiverte a biztosítékot.

A kivégzés

A tárgyaláson Joe Arridy védelme arra alapozott, hogy a fiú jogilag nem beszámítható, ebből következően „képtelen megkülönböztetni a helyest a helytelentől, ezért bűnös szándékkal nem tud tenni semmit”. Arridy egyszerű tárgyak, például egy tojás és egy kő megkülönböztetésével is bajban volt, így miután halálra ítélték, ezt sem volt képes teljes tudatában felfogni, minden bizonnyal az elmúlás kérdésének megértése is gondot okozott neki.

Roy Best, a halálsor egyik börtönőre így beszélt róla: „Joe Arridy a legboldogabb ember, aki valaha a halálsoron élt”. Mind az őrök, mind a rabok kedvelték. Mikor tájékoztatták őt, hogy közeledik a kivégzés, úgy tűnt, sokkal jobban foglalkoztatják a játékvonatai, mint a szomorú hír. Mikor megkérdezték, mit szeretne enni az utolsó vacsoráján, Joe fagylaltot kért.

1939. január 6-án, miután szeretett játékaitól elbúcsúzott és átadta őket egy másik fogvatartottnak, Joe-t bevezették a gázkamrába, amelyet egyébként nem tudott, hogy micsoda. Egy pillanatra ideges lett, mikor belépett a helyiségbe, ám az őr megfogta a kezét és megnyugtatta, utána már mosolygott, mikor leültették. Maga a végrehajtási aktus rendben lezajlott, az elítéltnek gyors halála volt, ennek ellenére a jelenlévő börtönőr sírva fakadt.

Gail Ireland ügyvéd, aki a Coloradói Legfelsőbb Bíróságnál kért kegyelmet Arridy számára, így írt érvelésében: „Higgyenek nekem, sok időbe fog telni, amíg Colorado állam lemossa magáról a szégyent, ha ezt az embert gázkamrába küldik”.

Több mint hét évtizednek kellett eltelnie, mire 2011-ben Bill Ritter coloradói kormányzó posztumusz kegyelmet adott a szerencsétlen fiúnak. Az akkori vizsgálat kiderítette, hogy nem csupán, hogy kikényszerítették, pontosabban fogalmazva: szájába adták a vallomást, de még csak nem is tartózkodott a gyilkosság idejében Pueblóban.