Jászai Mari is elhagyta a legpechesebb magyar költőt

2016. július 11. 08:26 MTI

Rövid életének eseményei olyanok, mintha valami filléres regényben olvasnánk róluk. A balszerencsék sora születésekor, 1855. április 9-én kezdődött. Apja előkelő felvidéki család sarja, jóképű testőrtiszt, anyja egy szlovák cselédlány volt. Nem sokkal a kisfiú születése után az anya eltűnt, apja viszont magához vette, felesége a sajátjaként szerette a gyereket. Nevelőanyja azonban korán meghalt, így a kisfiú különböző rokonoknál nevelkedett Alsókubinban, majd Léván. 1873-ban Pozsonyban elvégezte a főgimnáziumot. Itt pillantotta meg első, igaz csak plátói szerelmét, Lajkát, a kékruhás lányt, akinek első szerelmi versciklusát is szentelte.

Nem sokkal az érettségit követően meghalt az apja, akiről ekkor derült ki, hogy minden pénzét elherdálta, sőt még törvényesíteni is elfelejtette a fiút, akinek anyja után igazából Balek Gyula volt a neve. Név és pénz nélkül nem sok esélye maradt az ifjú Reviczkynek (aki azért az apai nevet csak megtartotta), vidéki úri családokhoz szegődött el házitanítónak. Itt ismerkedett meg a szép és művelt Bakálovich Emmával, aki bár fogadta a félszeg ifjú közeledését, és a hozzá írott verseit, hamar értésére adta, hogy nem mehet feleségül a bizonytalan származású és léthelyzetű költőhöz.

Reviczky ekkor Pestre költözött, ott próbált megélhetést szerezni, sikertelenül. Igaz, verseit több lap is közölte, de biztos állást nem kapott, sokszor szállása sem volt, a jóllakásról legfeljebb csak álmodozhatott. Ugyanakkor népszerű és elismert volt az ifjabb nemzedék körében, amely ekkor már ráunt a hivatalos irodalom provincializmusára, témáira és hangjaira, és valami forradalmian újra vágyott. Reviczky pedig valóban új témát és új hangot jelentett; a nagyvárosi életet, annak minden árnyoldalát szedte rímbe. Szomorú hangú, ám életigenlő verseiben a nagyvárosi nyomorról festett pontos képet, szereplői a csavargók, a koldusok, a penészes pincék reménytelen lakói, az utcasarkok "virágai", a perditák, akiknek versciklust is szentelt.

A nyomor elől 1884-ben Aradra menekült, ahol az Aradi Hírlap egyik szerkesztője lett, majd innen Kassára vezetett az útja, s a német nyelvű Pannónia munkatársa lett. Élete lassan jobbra fordult, első verseskötete is megjelent Ifjúságom címmel, s 1887-ben visszatérhetett Pestre, a Pesti Hírlap színikritikusának. Közben azonban szervezetét megtámadta a végzetes kór, a tüdőbaj, amit - barátai nem kis anyagi segítségével - több ízben is külföldön kezeltetett. Ekkor jött az utolsó, a végzetes nagy szerelem is, a kor egyik legkiválóbb színésznője, Jászai Mari lett a kedvese. Irodalmi szempontból gyümölcsöző volt kapcsolatuk, hiszen együtt fedezték fel és fordították le Ibsen több színművét a magyar közönség számára, így például a Babaház című drámának Reviczky adta a Nóra címet. A szenvedélyes és nem éppen hűségéről ismert színésznő azonban hamar elhagyta Reviczkyt a még ifjabb Szomory Dezsőért. A beteg költő állapota ettől kezdve rohamosan romlott, és 1889. július 11-én, alig 34 éves korában meghalt Budapesten.

Reviczkyt az impresszionista, szimbolista költészet előfutárának tekinti az irodalomtörténet. Ady, Juhász Gyula, Kosztolányi, és általában a Nyugat körének kedves költője volt. Viszonylag nagy terjedelmű életművének egy része mind a mai napig feltáratlan, sok kézirata el is tűnt a történelem viharaiban. Nagyon sok esszét és tanulmányt is írt, leginkább a humor fogalma izgatta, amely szerinte az emberi szenvedés és nyomorúság láttán érzett részvét, megértő, szelíd bánat, megbocsátás. Ilyen értelemben tartja például Jézust, Buddhát, Goethét az emberiség nagy humoristáinak. Írt regényt is Apai örökség címmel, sokan ezt - a főként önéletrajzi elemekből felépülő művet - tartják az első igazi modern magyar nyelvű regénynek.

Hosszabb poémái közül kiemelkedik a Pán halála című, a kereszténység győzelmét hirdető költői látomása. Írt drámai műveket is, bár néhány alkotásának csak töredéke maradt meg, egyetlen vígjátéka, a Büszkék pedig elveszett. Műfordításai közül fontos megemlíteni Kleist és Grillparzer drámáit, Lenau, Heine és Baudelaire verseit.