Így omlott le a berlini fal
2014. november 7. 19:30 MTI
Huszonöt éve, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, amely évtizedekig jelképe volt a második világháború utáni Európa megosztottságának. A fallal együtt egy lélektani gát is leomlott, a tovább folytatódó tömegtüntetéseket pedig már a német újraegyesítést sürgető jelszavak uralták.
Egy város, egy fal
A II. világháborút követően a vesztes Németországot és fővárosát, Berlint megszállták a győztes antifasiszta koalíció csapatai. Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőrzött része és a szovjet zóna között - amely az 1949-ben létrejött NDK fővárosa lett - többé-kevésbé szabad volt az átjárás, s ennek révén a keletnémet területeket 1949 és 1961 között 2,5 millió ember hagyta el, s települt át Berlin nyugati szektorába.
A német kérdésről, de különösen Berlin megosztottságáról 1961 augusztusában kiéleződött a nemzetközi vita. Az NDK egyre idegesebben szemlélte a keletnémet polgárok fogyatkozását, de rossz szemmel nézte a város keleti részén élő, de a nyugati oldalra ingázók tömegét is. Augusztus 11-én az NDK parlamentje - moszkvai jóváhagyással - felhatalmazta a kormányt arra, hogy bármiféle intézkedést meghozhat, ami az ország védelmében szükséges. 1961. augusztus 13-án éjjel "az NDK államhatárának biztosítása céljából" a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó zónát. Két nappal később, augusztus 15-én Szászországból érkezett építőipari munkások fegyveres felügyelet mellett nekiláttak, hogy az akadályok helyén betonelemekből álló falat építsenek a határ mentén.
A fal rendeltetése elsősorban az volt, hogy meggátolja a keletnémet állampolgárok tömeges menekülését a nyugati városrészbe. A 160 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 302 figyelőtorony és 43 földalatti bunker volt. A várost 45 km hosszan szelte át. A határövezet 50-100 méter szélességben tiltott zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította. A két városrész közti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be.
Az 1961-es váratlan határlezárás mindkét oldalon sokkolta a berlinieket, családok szakadtak szét, ezrek nem tudtak eljutni munkahelyükre vagy rokonaikhoz. Az első órákban a határszakaszokon és a lezárt korábbi átkelőknél viták alakultak ki, atrocitásokra került sor, de sokan akkor szöktek át. Sokkolta a nemzetközi közvéleményt is, a körülzárt Nyugat-Berlin a veszélyeztetett szabadság szimbólumává vált. John Kennedy amerikai elnök 1963-ban tett látogatásakor elhangzott híres mondata: "Ich bin ein Berliner" a szolidaritás kifejezése volt. Majd negyedszázaddal később hangzott el Ronald Reagan amerikai elnöknek a Brandenburgi kapunál mondott, azóta legendássá vált üzenete a szovjet vezetőhöz: "Mr. Gorbacsov! Döntse le ezt a falat!"
A 70-es évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár a két német állam viszonyának javítását célzó új keleti politikája révén elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon. A nem aktív (főként nyugdíjas) keletnémet állampolgárok újból utazhattak Nyugat-Berlinbe, s a nyugat-berliniek ismét meglátogathatták kelet-berlini, illetve a város körül élő rokonaikat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
