A spanyol trónt hosszú időn át a Habsburgok spanyol ága birtokolta. 1700 végén azonban gyermektelenül meghalt II. Károly, aki végrendeletében XIV. Lajos francia király unokáját jelölte utódául. Ez Európában nagy felháborodást okozott, de a Napkirály mégis unokáját kiáltatta ki spanyol királynak, aki 1701 januárjában francia sereg élén bevonult Spanyol Németalföldre. Ezért Ausztria, amely továbbra is igényt tartott a trónra, s a franciák erősödése ellen fellépő Anglia, valamint Hollandia 1701 szeptemberében franciaellenes szövetséget között. Később csatlakozott hozzájuk Poroszország, több német állam és Portugália is. Hosszú harcok kezdődtek, amelyek elsősorban német földön folytak, s a szövetségesek oldalán Marlborough hercege és Savoyai Jenő számos győzelmet ért el a franciák ellen. 1705-ben azonban meghalt Lipót császár és III. Károly trónra lépése ismét felvillantotta az osztrák és spanyol területek egyesítésének lehetőségét a Habsburgok jogara alatt. Ez a veszély arra késztette a szigetország, Anglia békepárti kormányát és a holland egyesült rendeket, hogy mielőbb különbékét kössenek Franciaországgal. Az Utrechtben 1713-ban aláírt okmány elismerte a francia Bourbon-család jogát a Spanyol Királyságra és a gyarmatokra, azzal a megkötéssel, hogy Franciaország és Spanyolország sohasem kerülhet egy király uralma alá. Anglia megtarthatta a háború folyamán elfoglalt Gibraltárt, több Amerikában fekvő volt spanyol gyarmatot kapott, és megszerezte a spanyoloktól a néger rabszolgakereskedelem monopóliumát (`assiento`). Hollandia kereskedelmi előnyökhöz jutott, és területe védelme érdekében határain megszállhatott egy erődlándot. A szerződő felek viszont a Habsburgok számára biztosították az itáliai spanyol birtokokat. Az utrechti (és a spanyol örökösödési háborút 1714. március 6-án lezáró rastatti) béke az egész 18. századra kihatóan befolyásolta az európai hatalmi rendszert.