Horrormesekönyvvel riogatták a német gyerekeket a 19. században

2017. június 15. 12:48

Hoffmann könyvének eredeti, 1845-ben megjelent változatában a leghíresebb szereplő, a később címszereplővé vált Kócos Peti utolsóként bukkant fel. Az ideggyógyász rövid, illusztrációkkal ellátott történetekben hívta fel a gyerekek részére előírt alapvető viselkedési szabályok betartására a figyelmet – meglehetősen drasztikus módon.

Az olvasók megismerhették Gáspár történetét, aki, miután visszautasította a leves megevését, elsorvadt és meghalt, a folyton rosszalkodó Friciét, akit egy általa bántalmazott kutya súlyosan megsebesített, Konrádét, aki addig szopta az ujját míg le nem vágták, az álmodozó Jannikáét, aki beleesett a folyóba és megfulladt, vagy Hennikéét, aki addig játszott a gyufával, míg szénné nem égett. Kócos Peti „bűne” az volt, hogy sohasem vágta le a körmeit, de ami még ennél is rosszabb, sohasem fésülködött. Talán az ő büntetése volt a legkegyetlenebb: nem szerették.

Hoffmann a műnek eredetileg a kevéssé vonzó Lustige Geschichten und drollige Bilder mit 15 schon kolorirten Tafeln fur Kindervon 3–6 Jahren (Vidám történetek és mókás képek 15 színes lemezzel 3-6 éves gyerekek számára) címet adta. Az egyébként meglehetősen rövid könyvet Hoffmann hároméves fiának szánta, karácsonyi ajándékként, ám a német területek könyvkiadásában otthonosan mozgó barátai azt ajánlották a szerzőnek, hogy biztosítson szélesebb nyilvánosságot művének.

Eredetileg mintegy 1500-3000 példányban adták a ki a munkát, amelyet két éven belül elkapkodtak, így jöhetett a második kiadás, amelyben az illusztrációk tekintetében már történtek bizonyos módosítások az első változathoz képest. Ebből a szempontból később további változásokat eszközöltek, Kócos Peti pedig a címlapra került, és újabb történetekkel gazdagodott a könyv.

A mű rendkívül népszerűnek bizonyult. 1848-ra már a hatodik kiadás is a boltokba került, és ekkorra már több mint 20 ezer példányt adtak el. Az egyik leghíresebb történetben a kis Konrádot figyelmeztetik, hogy ne szopja folyamatosan az ujját, mert jön a szabó és levágja. A fenyegetés nem sokat használ, és a kisfiú ujját végül valóban levágják. A szabó alakja vált később többek között Tim Burton Ollókezű Edwardjának ihletőjévé. 

Hoffmann egyetlen kitalált gyermekalakot sem kímélt. Fricikén például, aki minden élőlénnyel kegyetlenül bánt, levágta a legyek szárnyait, maradakat ölt és cicákat dobott le a lépcsőn, egy általa bántalmazott kutya állt bosszút, súlyos sérüléseket okozva neki. Frici ágynak dőlt, a kutya viszont nem kapott büntetést, sőt, a fiú vacsoráját az asztalnál ette meg. 

A mesék túlnyomó többsége rosszalkodó gyerekekről szól, az egyiknek azonban egy nyúl a főszereplője. A történet szerint egy vadász óvatlanul elalszik a mezőn, mire a zsákmánynak szánt állat ellopja a puskáját, és a vadászra fogja. Az ezt követő káoszból egyikük sem jön ki jól, mivel a nyuszi rosszul céloz, és bár a vadász egy kútba esik, az állat utódját egy, az eltévedt golyó nyomán kiömlő csésze forró kávé megégeti.

Egy másik mesében három fehér fiú zaklat egy fekete gyereket, pusztán annak bőrszíne miatt. A fekete kisfiú kinézetének leírására használt nyelvezetet ma már nem lehetne használni, mint ahogy a viseletek közötti különbség képi megjelenítését (a fehér fiúk jól öltözöttek, míg a fekete srácnak csak az ágyékát fedi ruhadarab) szintén könnyen rasszistának lehetne bélyegezni.

A történet azonban azzal ér véget, hogy a fehér fiúkat megbüntetik, amiért kigúnyolták fekete társukat – ez pedig 150 évvel később is érvényes morális tartalmat sejtet, még ha a büntetési forma megint csak idejétmúltnak tűnik: a fiúkat ugyanis fekete tintába mártják, hogy megtudják, milyen más színűnek lenni.