Így változott meg a tiszai fürdőkultúra a 20. században

2022. augusztus 30. 13:30 Múlt-kor, Korall

Mód László: A munkások strandjától a „Sárga” üdülőtelepig. Adalékok a tiszai fürdőkultúra változásához című tanulmánya a Korall folyóirat 22. évf. 84. számában (2021), erre a linkre kattintva olvasható teljes egészében. Amennyiben az írást forrásként kívánja felhasználni, kérjük, hogy az eredeti megjelenési helyet adja meg forrásul.

Szeged lakossága, különösen a helyi polgári réteg a 19. század közepétől kezdte rekreációs céllal felfedezni a Tiszát, amely kiváló nyaralási lehetőséget biztosított mindazok számára, akiknek nem volt lehetőségük távoli fürdőhelyeket felkeresni. A folyón úszóházak (uszodák) létesültek, a különböző partszakaszokon pedig a helyi hatóságok és egyesületek strandokat alakítottak ki, ahol a lakosság bizonyos szabályok betartása mellett hódolhatott a fürdőzés szenvedélyének.

Az 1950-es évektől Szegeden a fürdőkultúra újabb korszaka bontakozott ki. Sorra létesültek ugyanis a Tisza hullámterében olyan üdülőtelepek, amelyek a szabadidő eltöltésének korábban nem gyakorolt formáit kínálták, mivel az üdülőtelkeken emelt épületek tulajdonosaik, illetve használóik számára második otthonokként is funkcionálhattak. A tanulmány arra vállalkozik, hogy felvázolja a Szegeden „Sárgaként” ismert üdülőtelep kialakulásának körülményeit és az ott létrejött közösség életmódjának jellemzőit.

Az elemzés a „második otthon” jelenségét fókuszba állítva több nézőpontból igyekszik körüljárni a témát, felhasználva mindehhez a résztvevő megfigyelések során nyert adatokat, az ingatlanok tulajdonosaival készített interjúkat, a helyi sajtóban (Délmagyarország, Szegedi Friss Újság, Szegedi Híradó) megjelent újságcikkeket és a Tömörkény István Üdülőtársulat irattárában található dokumentumokat.

A kutatás arra is választ próbál keresni, hogy milyen motivációk vonzották a Tisza hullámterébe a nyaralótulajdonosokat, milyen társadalmi kapcsolathálókat alakítottak ki egymás között, és hogyan határozta meg mindennapjaikat ez a sajátos életforma.

A strandfürdő kialakulása

A 19. század közepén a Tiszában fürdést – különösen a város alatti szakaszon – a helyi hatóságok tiltott tevékenységnek minősítették, ezért rendszeresen bocsájtottak ki rendeleteket ennek megakadályozása céljából. Az uszodákkal szemben, ahol a fürdőzés meghatározott szabályok szerint, általában úszómester jelenlétében zajlott, a folyóparton ilyen típusú kontrollt nem lehetett gyakorolni, emiatt a vízbefulladások száma is magas volt. Mindemellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a fürdőzők testének látványa ekkor még megbotránkoztatónak, erkölcssértőnek minősült.

Szeged, partfürdő, háttérben a Felső-Tiszapart, 1911 (Fortepan / Fortepan)

Szegeden az első strandot, vagy ahogyan azt a korabeli sajtó nevezte, „partfürdőt”, Hollós József főorvos kezdeményezésére 1912-ben a Tisza bal partján, az ún. Bertalan-emlékmű közelében létesítették azon a partszakaszon, ahol erre a feltételek (homokos part, sekély víz) adottak voltak. Alapítóit egyértelműen egészségügyi, illetve gyógyászati szempontok vezérelték, mindehhez pedig a nap, a levegő és a víz „célszerű” használata a nyári hónapok idején a fürdőhely esetében ideális körülményeket kínált. Megnyitását követően a partfürdő olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy az úszóházak üzemeltetői egymás után folyamodtak a hatóságokhoz újabb szabadtéri fürdők létesítése érdekében.

Látogatottságához minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárult az a körülmény, hogy itt a férfiaknak és a nőknek nem kellett elkülönülniük egymástól, vagyis együtt fürdőzhettek. 1913 nyarán egy ingyenes szabadtéri fürdőhely létrehozásának a terve is felmerült, amely a munkások számára biztosított volna fürdőzési lehetőséget. Az 1920-as évek közepére Újszegeden már hét strandfürdő üzemelt, amelyeket sportegyesületek (Szegedi Torna Egylet, Szegedi Athlétikai Klub), foglalkozási csoportok (vasutasok, postások) szervezetei, illetve a Szegedi Partfürdő Részvénytársaság tartott fenn. A folyóhoz kapcsolódó fürdőzési gyakorlatról, valamint a sporttevékenységekről az 1930-as évek elején Hauser Rezső Sándor a Szegedi Friss Újság hasábjain Nyár a Tisza partján címmel részletes leírást közölt, amelyben a fürdőhelyek jellemzése mellett igyekezett megragadni a szabadidő eltöltésének napi ritmusát is.

Fürdőház a a szegedi Tiszán, 1926 (Fortepan / Szent-Istvány Dezső)

A város felől, a folyó jobb oldalán sorakoztak az uszodák, illetve az evezős sportegyesületek klubházai, amelyek közül utóbbiak főként délután népesedtek be, amikor a tagság vízi járműveivel birtokba vette a Tiszát. A bal parton, azaz az újszegedi oldalon a Bertalan-emlékműtől a vasúti hídig helyezkedtek el a különböző fenntartásban üzemelő strandfürdők. Az 1930-as években a nyári hónapokra benépesült a folyó, ami azt mutatja, hogy a strandfürdők széles társadalmi körben a szabadidő eltöltésének fontos helyszíneivé váltak, ahol megfelelő szabályok betartása mellett lehetett a modern testkultusz jegyében a testápolás és a testedzés különböző technikáit gyakorolni.

Nemcsak a tiszai fürdőkultúra helyszínei alakultak ki, hanem sajátos rituáléi, tárgyai és kellékei is, amelyek nélkülözhetetlenek voltak annak megvalósításához. Az újságokban a helyi áruházak hirdetésekben kínálták „nyári cikkeiket” – strandolajat, strandszékeket, nyugágyakat, párnákat, különböző típusú sapkákat, szemellenzőket, szalmakalapokat és a strandkabinokba gyékénylapokat. Annak ellenére, hogy a szabadidő eltöltésének az előzőekben ismertetett formája széles társadalmi bázissal rendelkezett, akadtak szemmel látható különbségek az egyes csoportok között. Nem engedhette meg mindenki magának, hogy a partfürdőn strandkabint tartson fenn vagy saját ladikkal, sportolásra alkalmas csónakkal rendelkezzen.

Szegedi partfürdő, háttérben a Felső-Tiszapart, a PICK szalámigyárral, 1938 (Fortepan / Négyesi Pál)

Az újszegedi oldalon található tiszai fürdők, amelyeket gyakran illettek a „kasztstrand” elnevezéssel, gyakran képezték kritika tárgyát, mivel erősítették a társadalmi elkülönülést, „nem tűrték a vízi egyenlőséget”. Ez az állapot 1936-ban szűnt meg, amikor a város megvásárolta a Szegedi Partfürdő Rt. felszereléseit, majd saját strandfürdőt hozott létre.

Strandból üdülőtelep

Az üdülőtelep kialakulása a „Sárga” elnevezésű strandfürdő létesítésével kezdődött az I. világháborút követően, ám ekkor még nem voltak a Tisza partján állandó építmények. 1922-ben a Délmagyarország arról számolt be, hogy Tápé területén új fürdőhely létesült, amely Újszeged szerb megszállása idején nagy népszerűségnek örvendett, amikor a Szegedi Partfürdő Rt. szüneteltette a működését. A helyzet konszolidálódásával a partszakasz ugyan feledésbe merült, 1922-ben azonban a Szegedi Munkás Testedző Egyesület elhatározta fejlesztését, amihez az Országos Testnevelési Tanács 100 000 koronás támogatását is sikerült megszereznie.

Újszegedi Tisza-part, a túlparton a Vízitelep, 1938 (Fortepan / Kelemen Zsuzsa)

A Tisza partján egy húsz méter hosszú és tíz méter széles, szétszerelhető fürdőházat terveztek építeni, amelyben kabinok álltak a fürdőzők rendelkezésére az átöltözéshez. Az egykorú sajtóbeszámoló szerint az akció azért tekinthető figyelemre méltónak, mert a „rendszeres tiszai életet egészen Tápéig hosszabitja meg”, illetve több száz gyerek számára biztosít feltételeket az „egészséges nyári élethez”. Walter Mihály az 1960-as évek közepén a Délmagyarország hasábjain egy olvasói levél formájában így emlékezett vissza a strand kialakításának kezdeteire:

„A Munkás Testedző Egyesület vezetősége 1920-ban határozta el, hogy üdülőtelepet létesít a sportolói részére. A dorozsmai szolgabíró engedélyével kezdtük meg az építést a »Sárgán«. Az egyesület tagjai készítették a kabinokat, egy közös öltözőt és őrbódét. A munkanélküli tagok vállalták az éjszakai felügyeletet.”

Az előbb bemutatott kezdeményezések ellenére a „Sárga” az 1920-as évek második felében nem éppen a szervezett fürdőéletről vált nevezetessé, hanem a sorozatos vízbefulladások miatt került, mintegy elrettentő példaként, a helyi sajtó hasábjaira. A partszakasz nemcsak a halálos kimenetelű tragédiák kapcsán, hanem a strandon uralkodó állapotok miatt is negatív színben tűnt fel:

„Ez a Sárga már emberemlékezet óta tölti be az ingyenstrand szerepét, ahol nem érvényes a strandszabályrendelet és ahol a civilizáció még nem húzta meg a közszemérem és a közízlés éles határvonalát. De azért vannak bizonyos önként vállalt szabályok. Például tíz éven felül sem a lányok, sem a fiuk nem hempereghetnek a drága homokban úgy, amint a világra jöttek. Holmi régészek megállapíthatnák, hogy nyaranta itt találhatók a hajdani fügefalevelek egyenes leszármazottjai.”

Az 1930-as évek végén úgy tűnt, hogy a „Sárga” mint tiszai strand elveszíti a népszerűségét, mivel az ingyen fürdőzésre vágyók áttették székhelyüket az újszegedi oldalra, az immár egykori Bertalan-emlékmű közelébe, ahol sekélyebb volt a víz és kisebb a várostól való távolság. Minden bizonnyal a II. világháború idején is üzemelt, 1946-ban Dénes Leó polgármester a fejlesztését is tervbe vette.

Strandfürdőnk tehát Szeged központjától nagyjából három kilométerre, a Maros-torkolattal szemben, az ún. Téli kikötő közvetlen közelében alakult ki az 1910-es évek végén, az 1920-as évek elején, amikor a folyó bal partján, Újszegeden a szerb megszállás miatt a fürdőzés nehézkessé vált. A meder ugyan hirtelen mélyült, ám a partszakaszt az áradásokat követően vastag homokréteg borította be. A várostól távoli, periferikus elhelyezkedése miatt a két világháború között elsősorban azon társadalmi csoportok körében örvendett nagy népszerűségnek, amelyek nem engedhették meg maguknak, hogy más strandfürdők használatáért fizessenek.

Mód László: A munkások strandjától a „Sárga” üdülőtelepig. Adalékok a tiszai fürdőkultúra változásához című tanulmánya a Korall folyóirat 22. évf. 84. számában (2021), erre a linkre kattintva olvasható teljes egészében. Amennyiben az írást forrásként kívánja felhasználni, kérjük, hogy az eredeti megjelenési helyet adja meg forrásul.