Hogyan menetelt Európa 1914-ben a háború felé?
2015. szeptember 22. 10:22
„Minden nagyhatalomnak megvan a maga nem is kicsi sara a totális háború kitörésében.” (Bihari Péter történész) Az első világháború kitöréséről már az első puskalövésnél elkezdődtek a viták, és nem csitulnak azóta sem. Így van ez Magyarországon is, ahol a „Trianon-kérdés” a kocsmai beszélgetésektől történészi szimpóziumokon át a nagypolitikáig a társadalom minden szintjén a mai napig indulatokat és vitákat gerjeszt. Könyvtárnyi szakirodalom született a témáról, a világégéshez vezető politikai, diplomáciai mechanizmusokat azonban még talán senki nem tárta fel olyan pontosan és világosan, mint Christopher Clark. A Cambridge-i Egyetem jelenlegi Regius professzora a diplomáciai mechanizmusok feltérképezésével újszerűen közelít az első világháborúhoz, nemcsak azt vizsgálja – legalábbis közvetlenül –, miért tört ki a világháború, hanem azt is, hogyan. A szeptember elején megjelenő, Alvajárók. Hogyan menetelt Európa 1914-ben a háború felé című könyvéből olvashatnak most egy exkluzív részletet.
A vita régi, de a tárgya máig eleven – ami azt illeti, elevenebb és izgalmasabb, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt. A világunkban végbement változások nyomán ma másként látjuk 1914 eseményeit is. Az 1960-as, 70-es és 80-as évtized egyfajta bűvöletben szemlélte az akkor történteket; könnyű volt úgy látni Európa „utolsó nyarának” vízióját, mint valami Edward korabeli kosztümös darabot. A tarka egyenruhák, a kifinomult szertartások és a még jószerivel az örökletes monarchiák köré szerveződő élet „ornamentalizmusa” sajátos távolságban tartotta azt a hajdanvolt világot a mai gondolkodástól. Az embernek az volt a benyomása, hogy a főszereplők valami más, örökre letűnt valóság alakjai. Lassan lábra kapott és meggyökeresedett az az érzés, hogy ha a szereplők kalapján mókás zöld strucctoll ékeskedik, hasonlóan festhetnek a gondolataik és a szándékaik is.
Az 1914-es nyár válságának alakulását tanulmányozó XXI. századi olvasót ugyanakkor szinte mellbe vágja az események nyers modernsége. Mindjárt a kezdetnél előbukkan egy osztag öngyilkos merénylő és az automobilok forgataga. A szarajevói gaztett mögött egy nem is különösebben titkos, zászlajára az önfeláldozást, gyilkolást és bosszúállást tűző terrorszervezet állt, ennek azonban nem volt világosan felismerhető földrajzi vagy politikai behatároltsága; országhatárokon átnyúló, különálló sejtekre forgácsolt struktúra volt, amelynek felelősségre vonására nem kínálkozott jogi lehetőség, bármely kormánnyal való kapcsolatai áttételesek és kitapinthatatlanok voltak, működése pedig kívülről teljességgel áttekinthetetlen.
Bízvást kimondható: 1914 júliusának eseményei koránt sincsenek olyan távol tőlünk, és egyáltalán nem annyira ködbe veszők, mint amilyennek az 1980-as években tűntek. A hidegháború korszakának lezárulása óta a kétpólusú globális stabilitás rendszere az erők és hatások sokkal összetettebb és megjósolhatatlanabb viselkedésű együttesének adta át a helyét; hanyatló és felemelkedő nagyhatalmaknak és általában véve olyan helyzetnek, amely emlékeztet 1914 Európájára. A távlat ilyetén elmozdulása arra figyelmeztet, hogy át kell gondolnunk az első világháború kirobbanásának a történetét. Ennek a kihívásnak az elfogadása nem azt jelenti, hogy magunkévá tesszük a primitív szemléletet, amely úgy formálja a múltat, hogy megfeleljen a jelen szükségleteinek, hanem sokkal inkább azt, hogy felismerjük a múlt azon vonásait, amelyekből megváltozott nézőpontunkkal a jelenről is tisztább képet nyerhetünk.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
