Hét híres önfeláldozó asszony
2019. március 12. 09:26 Kulcsár Ádám
A lámpás hölgy
„Nem az egyes embert szereti, hanem az egész emberiséget, végtelenül önzetlenül akarja ezt szolgálni” – írták egyszer az ápolónői szakma megteremtőjéről, Florence Nightingale-ről.
A firenzei származású, jómódú családba születő leány mindig is lázadt a nők beskatulyázott szerepe ellen. Hitt abban, hogy ő többre hivatott. A környékbeli rászorulókat folyamatosan támogató Florence 17 évesen az Úr hangját vélte hallani, aki arra utasította, hogy életét szentelje mások szolgálatának. Bár kitűnő humorérzéke volt, mikor bejelentette szüleinek, hogy ápolónő szeretne lenni, egyáltalán nem nevettek, hiszen ez akkoriban úrinőhöz nem méltó, alantas munkának számított. Haragjukat természetesen az sem csillapította, hogy titokban részt vett egy nővérképző tanfolyamon, és hogy külföldi útja során kórházakat tanulmányozott. Ellenállásukat közel egy évtized alatt tudta megtörni.
1853-ban kitört a krími háború, és az angol közvélemény elszörnyedt a katonai kórházakban uralkodó állapotokat taglaló jelentéseken. Jó barátja, a hadügyminiszter egy évvel később Nightingale-t bízta meg a nővéri ügyelet ellátásával. A zsúfolt és büdös barakkokban a több ezer beteg közül soknak nem jutott sem ágy, sem ruha, sem gyógyszer, napi fél liter víz jutott ivásra és mosdásra, a patkányok és a bolhák pedig mindenhol nyüzsögtek.
A napi 20 órát dolgozó Nightingale jobb higiéniai viszonyokat teremtett, javított az élelmezésen, az adminisztráción, mindennap órákat töltött a barakkokban, éjszakánként pedig egy lámpással a kezében járkált az ágyak között, és vigasztalta betegeit. Ők pedig rajongtak érte. Így érdemelte ki a „lámpás hölgy” nevet, lámpása az ápolás jelképe lett. Munkája révén a halálozási arány hónapok alatt 42 százalékról 2,2-re csökkent. (Tevékenysége előtt egy sebesült katona nagyobb valószínűséggel maradt életben a harctéren, mint a kórházban.)
Habár hazatérve nemzeti hősként fogadták, a kitüntetéseket visszautasította. Hosszú életét végig a betegápolásnak szentelte, mint egyszer írta: „A betegápolás féltékeny valami, nem tűri, hogy aki neki él, más urat is szolgáljon”.
A teljes cikk – amelyben többek között helyet kapott még a „tébolyult” Nellie Bly, Marie Curie és Teréz anya is – a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavaszi számában olvasható.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
