Lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, tbc-s magyarok – hét híres múmia
2020. április 28. 08:13 Kulcsár Ádám
Hosszú orrú, szőkés kínaiak?
Az 1970-es és 1990-es évek között különös leletekre bukkantak a nyugat-kínai Tarim-medencében: több ásatás során Kr. e. 1800 és Kr. e. 100 közöttire datált, szőkés hajú, hosszú orrú múmiákat fedeztek fel.
A DNS-vizsgálatok többsége bebizonyította, hogy a múmiáknak egész Eurázsiából vannak rokonsági ágaik. Mindez azért keltett nagy feltűnést, ugyanis sokáig úgy tartották, hogy a nyugati világ és az ősi Kína közel 3 ezer évig külön fejlődött.
Állítólag Kr. e. 1000-ből származó kínai, valamint I. századi római források is említést tesznek egy indoeurópai nyelvet beszélő kaukázusi népcsoportról, amely a Távol-Keleten él.
Közéjük tartozhat az ujgur fővárosban látható loulani szépség, az a 3800 éves múmia, amelynek már külső vonásai is azt sejtetik, hogy nem volt kínai.
A régészeti felfedezés máig tartó politikai vitához vezetett: az európai arcvonású maradványokat egyaránt szeretnék maguknak tudni a kínaiak, akik szerint Hszincsiang (Ujgur Autonóm Régió) mindig is Kína elidegeníthetetlen része volt, ám így vannak ezzel a helyi ujgurok is, akik szintén saját őseiket tisztelik az eltemetettekben.
Alighanem egyik félnek sincs igaza: Hszincsiang ugyanis egy történelmi olvasztótégely volt, ahol Eurázsia minden jelentős népcsoportja és kultúrája megfordult egy időben.
Első lakói nyugat felől érkezhettek, ám bizonyosan nem az ujgurok ősei léptek erre a földre, ugyanis ők csak Kr. u. 842 körül jelenhettek meg a térségben.