Hatalmaskodó anyósa elkerülése miatt dönthetett úgy Sisi, hogy Magyarországon hozza világra Mária Valériát

2018. május 4. 17:02 Vér Eszter Virág

Családi veszteségek és a ritkán emlegetett gyermek

Az uralkodópár – a koronázást megelőző előkészületek idején – 1867. május 8-tól ismét Magyarországon tartózkodott. Ezúttal a szükségesnek vélt reprezentációs kötelezettségekből – Ferenc József időszakos távollétei idején is a fővárosban maradó – Erzsébet ugyancsak jelentékeny részt vállalt, igyekezve valamelyest növelni a dinasztia még mindig rendkívül csekély népszerűségét. Albrecht főherceg lánya, Matild június 6-án – súlyos égési sérülések következtében – meghalt.

Az uralkodócsaládot ért veszteség következtében a tervezett előkészületeken jelentős módosításokat eszközöltek, a legszükségesebb ceremóniákra redukálva a koronázást tradicionálisan kísérő ünnepélyek sorát. Az uralkodópár kizárólagosan olyan ünnepélyeken vett részt, melyek hagyományosan a koronázási szertartás, illetve a kísérő ünnepségek részét képezték. Mindeközben az uralkodópár korábbi – az 1860-as évek első felét jellemző – magánéleti nehézségei időszakosan enyhültek, s privát szférában hozott elhatározásaik ekkoriban is jelentősen befolyásolták a politikai jellegű döntéseket is. Az uralkodó (személyes) boldogsága kihatott napi hivatali teendőinek ellátására is, kedvezőbb közeget teremtve. Sokan a kortársak közül is Erzsébet közvetítő szerepét a kiegyezés létrejöttében békülékenységére, illetve házastársi kapcsolata tényleges helyreállításának (időszakos) hajlandóságára redukálják, ami az udvari társadalomban is elismerésre „talált”. Az uralkodópár kibékülésének mozzanatai ezúttal is bőséges beszédtémát szolgáltattak az udvartartás tagjainak: „A koronázásnak vége […]. Ő Felsége a császárné mennyei szép volt az ünnepi aktus alatt, olyan izgatott és olyan fegyelmezett, akárcsak egy menyasszony. Úgy rémlett, hogy egy vonatkozásban így is fogta fel a dolgot.” – számolt be az udvari eseményekről Therese zu Fürstenberg (1867 júniusában) testvérének írt levelében.

Erzsébet és Ferenc József végül június 12-én elutaztak Pest-Budáról. Az uralkodópár rövid bécsi tartózkodást követően Bad Ischl-be vonult vissza, kipihenni a korábbi hónapok intenzív reprezentációs kötelezettségeinek megerőltető periódusát.  Tervezett nyári tartózkodásuk ezzel szemben egészen más jelleget kapott, miután Ischlben értesültek Erzsébet nővérét, Ilonát férje halálával ért súlyos (családi) veszteségről; s pihenésüket félbehagyva a június 26-án elhunyt Maximilian Thurn und Taxis herceg temetésére Regensburgba utaztak, ahol egy újabb, bár korábban bekövetkezett tragédiával szembesültek, tudomást szerezve Miksa június 19-ei querétarói kivégzéséről. Annak esetleges további politikai kihatására tekintettel június 30-án Ferenc József – részint szüleit is értesítendő – azonnal Bécsbe távozott. Erzsébet néhány napig tartó possenhofeni részvétlátogatás után, július 2-án újra Ischlbe indult, ahova rövid bécsi tartózkodást követően Ferenc József is visszautazott, vadászni. A nyár jelentős részét (július közepétől augusztus végéig/szeptember elejéig) Andrássy Gyula is Ischlben töltötte – kisebb megszakításokkal – felesége és gyermekei társaságában.

Családi tragédiákkal terhelt pihenésüket/elvonulásukat követően a hónap második felére Salzburgba a francia császári párral tervezett diplomáciai tárgyalásokat előkészítő egyeztetések folytak, melyek fő célja a hivatalos indoklás szerint elsősorban részvétnyilvánítás volt. Erzsébet már augusztus elején kelt levélben jelezte Ferenc Józsefnek, úgy véli – a (hormonális változások következtében) jelentkező hangulatingadozásaiból és egyéb testi tünetekből (helyesen) arra következtetve – ismét gyermeket vár: „Azt hiszem, hogy ismét másállapotban vagyok. Biztosan még nem tudom. Az udvarnál nincs orvos, akiben bizalmam volna. Ezen bizonytalanságomban a salzburgi látogatás nyomasztó érzésként hat rám. (…) Egész nap tudnék sírni, olyan végtelenül szomorú vagyok. Nem tudom, mi van velem, azt hiszem, bizonytalan állapotom hangol le. Nem akarok többé gyermeket! Édes lelkem, vigasztalj engem, mert szükségem van rá. Elment mindentől a kedvem, sem a lovagláshoz, sem a sétához nincs kedvem, még a napi tornámat is elhanyagolom. Mi dolgod van most neked Bécsben, hogy oly távol maradsz?”

Erzsébet férje nyomatékos kérésére – rosszullétei ellenére – kénytelen volt részt venni az augusztus 18-tól 23-ig zajló találkozón. Az uralkodópár – a dinasztiát ért személyes tragédián valamelyest felülemelkedve – a Monarchia diplomáciai érdekeit szem előtt tartva, a közelgő francia–porosz háború „fenyegetésében” kulcsfontosságúnak vélte a két ország közeledésének elősegítését. S noha az uralkodó a Poroszország elleni revánspolitika elkötelezettje volt, elfogadta a külügyminiszter, (Friedrich Ferdinand von) Beust érvelését, miszerint egy esetleges kötelezettségvállalás következtében a Francia Császárság szövetségeseként vívott Poroszország elleni háború beláthatatlan belpolitikai következményekkel is járhatna, s így a tárgyalások megállapodás nélkül értek véget Salzburgban. A látogatás Erzsébet számára feltehetően alig jelent(het)ett többet „kínos”/szükséges kötelességteljesítésnél, ez tükröződött a nyilvánosság előtti megjelenéseiben is, ezúttal Eugénia társaságában, aki részben a megszokottnál rövidebb – bokáit is láttatni engedő – szoknyáival keltett feltűnést a lakosság, illetve a suite körében. Erzsébet vélhetően ezúttal is a lehetőségekhez mérten mérsékelten vette ki részét a találkozóval járó reprezentációból, amit az állapotával járó nehézségek is indokolhattak. A salzburgi találkozót követően Erzsébet inkognitóban Zürichbe utazott húgaihoz, Matildhoz és Máriához, (családi körben) keresve pihenést. A látogatása idején kitört és egyre nagyobb méreteket öltő kolerajárvány elől néhány nap után testvéreivel (és kíséretükkel) schaffauseni tartózkodásra kényszerültek. A (rajnai) vízesés és környékének természeti adottságai, valamit a természetközeli miliő nyújtotta – lelkialkatának kedvező(bb) – feltételek ezúttal is jelentős (megnyugtató) hatást tettek Erzsébetre, amihez a húgaival egymás társaságában töltött, szertartásosság nélküli felhőtlen együttlétek is hozzájárulhattak. Eközben rosszulléteinek állandósulása mind egyértelműbbé tette (áldott) állapotát, ami életvitelének visszafogottságában is megnyilvánult: „Eddig nagyon restül éltünk, sohasem sétáltunk, legfeljebb este, vacsora után a kertben, mely akkor tele idegenekkel; kivált sok angol van itt…” – emlékezett vissza svájci pihenésére Erzsébet Eötvös Józsefnek írt november eleji levelében. Ferenc József – ennek ismeretében, engedve Erzsébet kérésének – Schaffausenbe utazott, és együtt tértek vissza Münchenen keresztül Bécsbe.

1. Családi veszteségek és a ritkán emlegetett gyermek
2. A királyné mindenáron Magyarországon szeretett volna lenni