Hatalmas ókori színházat találtak egy görög sziget erdejében

2016. január 25. 12:18

A jón Lefkáda sziget Koulmou nevű dombjának északkeleti részén kutatva a régészek egy amfiteátrum maradványaira bukkantak, jelentette be a görög kulturális minisztérium. Az ókori források sehol sem említették a színházat, mindössze egy 20. század eleji német régészexpedíció vezetője, bizonyos Ε. Κrüger naplójában szerepelt róla néhány homályos utalás. A németek csupán pár napot töltöttek a Jón-tengeri Lefkádán, Krüger pedig egy ókori színház jelenlétére utaló nyomokat vélt felfedezni.

Az Etoloakarnanía prefektúra régészeti hivatala által végzett kutatás során a domb 13 részén kezdtek ásni, amelyek többsége megerősítette Krüger gyanúját: fedetlen széksorokra, az orkhésztra helyének egy részére, valamint támfalakra és további színházi kellékekre bukkantak. A minisztérium közlése szerint a 13 ásatási helyszínből hat feltárás során leltek ókori faragott kövekre, egészen pontosan 22-33 centiméter, valamint 73-90 centiméter mélységben. A régészek szerint az ásatás tovább folytatódik, amelyet a lefkádai önkormányzat és a regionális hatóságok is kiemelt ügyként támogatnak, számolt be a Greek Reporter.

A színjátszás ősének az Akropolisz tövében lévő, 2500 éves görög Dionüszosz színházat szokták nevezni. A színház épületét először az i. e. 6. században használták az eredetileg Dionüszosz istennek öltözött színjátszó pap és kecskebőrbe bújt kíséretének egymásra felelő beszélgetéséből álló előadáshoz, majd sorra mutatták be a klasszikus színjátszás remekeit. Az első dramatikus előadás i. e. 534-ben egy Eleuszisz településről származó pap, Theszpisz kecskeéneke (görögül tragoidia) volt, s ezt hamarosan a műfaj klasszikusai és megújítói, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész tragédiái, Arisztophanész komédiái követték.

Az antik görög színházak legendásak voltak jó akusztikájukról: a színpadon kiejtett leghalkabb hangokat is lehetett hallani szinte bárhol a nézőtéren. A görög építőmesterek trükkje a nézőtér sorainak elrendezésében rejlett: a patkó formájú, emelkedő sorok tompították a mély hangokat. A leginkább mély hangú zörejeket ezáltal kiszűrték, és a színészek hangját nagyobb távolságból is jól lehetett hallani.

Az antik színházak üléseinek lépcsőzetes elrendezésű hatását leginkább ahhoz lehet hasonlítani, ahogy egy modern hangstúdióban, vagy akusztikai laboratóriumban hatnak a szigetelésre használt, méretre vágott szivacsos anyagok. Az üléssorok tompítják az 500 Hertz alatti hangokat, és ezzel a leggyakoribb zajt, a nézők mormogását, a szél susogását, vagy a lapozást kiszűrik. A különleges akusztika segítségével lehetővé vált, hogy mindenféle modern hangosító berendezések használata nélkül élvezhetővé vált a színházi előadás a több ezernyi nézősereg állandó mormogása ellenére is.