Hajlandó volt lemondani hatalmáról, a felelősségre vonást azonban élete végéig elkerülte Augusto Pinochet
2021. december 10. 15:51 MTI, Múlt-kor
15 éve, 2006. december 10-én halt meg Augusto Pinochet chilei tábornok, aki 1973-ban véres puccsal döntötte meg Salvador Allende törvényesen megválasztott elnök uralmát. Az országot ezután a katonai kormányzat vezetőjeként, majd 1990-ig államfőként irányította. Megítélése máig megosztja a chileieket: sokan a véres megtorlások felelősét, mások viszont az országot a kommunizmustól megmentő, a gazdaságot konszolidáló államférfit látják benne.
Hatalomátvétel és véres megtorlás
Augusto José Ramón Pinochet Ugarte egy felső középosztálybeli valparaísói család sarjaként látta meg a napvilágot 1915. november 25-én. A gyalogsági tisztképző, majd a santiagói katonai akadémia 1936-os elvégzése után – ahova csak harmadik próbálkozásra vették fel – a hadiakadémia instruktora lett. 1966-ban megkapta a dandártábornoki rangot, 1969-ben a hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki.
Politikai pályafutása 1973-ban kezdődött, amikor az országban már anarchikus állapotok uralkodtak. Az 1970-ben megválasztott, marxista ideológiában hívő Salvador Allende békés úton akarta szocialista állammá alakítani Chilét.
Az ország a latin-amerikai térségben a fejlettebb államok közé tartozott. Az ásványkincsek – elsősorban réz és vasérc – kitermelése és értékesítése mögött komoly gazdasági érdekek húzódtak meg. Ennek fényében nem meglepő, hogy az államosításokba kezdő Allende feldühítette a hazai vállalkozókat és a rézbányákat közel 80 százalékban birtokló Egyesült Államokat is.
A várt eredmények azonban elmaradtak, a nép remélt meggazdagodása helyett a tőke kiáramlott az országból, beruházások hiányában a bányák üzemeltetése nehézségekbe ütközött. A kormány kénytelen volt leértékelni a nemzeti valutát, miközben zuhanni kezdett a legfontosabb exportcikk, a réz világpiaci ára is.
Az Egyesült Államok kereskedelmi embargóval gyakorolt nyomást a szorult helyzetben lévő Chilére. Elszabadult az infláció, a kereskedelmi ügyleteket az államot megkerülve a feketepiacon bonyolították le, a szegénység rémétől rettegő lakosság sztrájkokat és tüntetéseket szervezett, amelyek leveréséhez a hadsereget kellett bevetni.
Allende kormányzását 1973 augusztusában a legfelsőbb bíróság és a parlamenti többség illegálisnak minősítette, mire az elnök a néphez „fellebbezett”. Az alkotmányos válság nyomán lemondott a hadsereg főparancsnoka is, helyére Allende Pinochetet nevezte ki, aki ekkor már a puccsot készítette elő.
Az amerikai támogatást élvező Pinochet elszánta magát a káosz megszüntetésére, és felszólította Allendét, hogy mondjon le, majd hagyja el az országot. A pénzügyi érdekek mellett a Truman-doktrína is közrejátszott az amerikai intervencióban: a kommunizmus elleni harcra az Egyesült Államok óriási pénzösszegeket áldozott.
A szocializmushoz rögeszmésen ragaszkodó, bukott elnök nem hallgatott a felszólításra, ezért a hadsereg – egy kubai típusú diktatúra megakadályozása érdekében – 1973. szeptember 11-én átvette a hatalmat. Az elnöki palotát, ahol Allende elbarikádozta magát, elfoglalták, az elnök reménytelen helyzetét látva öngyilkosságot követett el.
Az ország vezetését négytagú junta vette át, amelynek élére Pinochet került. Első intézkedése volt, hogy a katonai vezetésen belül megszilárdítsa hatalmát: 1974 júliusában már elnökként vezette az országot, a junta további tagjait pedig „tanácsadói” szintre fokozta le. Rendkívüli állapotot hirdettek ki, a pártokat betiltották, az ellenzékkel véresen leszámoltak.
Becslések szerint legkevesebb 3200 embert gyilkoltak meg, tízezreket zártak börtönbe (néhány év alatt ez a szám a 130 ezret is elérte). Egy időre még a nemzeti stadiont is koncentrációs táborrá alakították át, több ezren emigráltak.
Pinochet emberei egyes politikai foglyokkal napokon keresztül nagy hangerővel hallgattattak különböző slágereket, többek között George Harrison és Julio Iglesias dalait. A vallatók gyakran nyomták bele a foglyok fejét egy saját vizeletükkel és ürülékükkel teli vödörbe, áramot vezettek a nemi szervükbe, de a nemi erőszak sem volt ritka.
A gyanú szerint a híres chilei költő, Pablo Neruda sem természetes halállal vesztette életét. Nem csak az embereken állt bosszút az új katonai vezetés, gyakran került sor irodalmi művek megsemmisítésére és könyvégetésekre is. 1986-ban Gabriel García Márquez Titokban Chilében című könyvéből 15 ezer példányt dobtak a lángok közé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
