Habár Leningrád lakossága éhezett az ostrom alatt, az állatkert lakói közül egyet sem ettek meg
2020. június 11. 09:59 Múlt-kor
Az etetés megoldása
A többi állat a helyén maradt a csaknem két és fél éves ostrom során, és az élelmiszerhiány közepette kellett fenntartani színes és nagy adagokban mért étrendjüket, ami nem volt egyszerű feladat.
A városi szovjet (tanács) szalmából és zöldségekből különleges, nagy adagokat biztosított nekik, ezek elfogyasztására rá lehetett bírni a kisebb dögevőket és ragadozókat – mint például a keselyűket és a rókákat –, amíg kellő mennyiségű vérrel, illetve csontlevessel áztatták el.
A nagyobb ragadozók, mint a tigrisek vagy a sasok ennél jóval válogatósabbak voltak akkor is, amikor beköszöntött az éhínség. A kevésbé ízletes falatok elfogyasztására úgy tudták őket rábírni, hogy nyulak, illetve tengerimalacok bőrébe varrták azokat.
A legnehezebb esetnek Kraszavica („Szépség”), a törpe víziló bizonyult, aki ugyanabban az évben került az állatkertbe, mint Betty. A felnőtt példányoknak közel 40 kilogramm élelemre van szükségük naponta, és folyamatos vízhozzáférésre is, hogy ki ne száradjanak.
A gondozók megfeszített munkával nem csupán elegendő ennivalót biztosítottak minden nap Kraszavicának, de kiszáradni sem hagyták: amikor medencéje 1942 telén kiszáradt, az egyik elszánt munkatárs folyamatosan hordta a Néva folyóból a vizet, és szivacs segítségével fürdette a hatalmas állatot.
Bettyvel ellentétben Kraszavica túlélte az ostromot, azonban jelentős súlyveszteséggel. Az állatorvosok a „blokadnyikok” (az ostrom túlélői) büszkeségének nevezték a vízilovat, Anna Reid történész szerint pedig az, hogy életben tudták tartani, „az óriási sötétségben a néhány porszemnyi fény egyike” volt.
Habár a beszámolók közt van némi eltérés, a legtöbb vélemény szerint a hatóságok szándékosan nem végeztek a leningrádi állatkert egyetlen lakójával sem az ostrom során, ami igazi anomáliának számít a háborúk és az állatkertek viszonyában.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
