Gyomorforgató tömeglátványosság volt a francia királyok merénylőinek kivégzése
2021. április 7. 09:24 Múlt-kor
„Robert, az ördög”
Robert-François Damiens alighanem a francia történelem leghíresebb merénylője. Az 1715-ben egy Arras melletti faluban született férfi már fiatalon a hadsereg kötelékébe lépett, ám összeférhetetlen természete miatt hamar elbocsátották, csakúgy, mint a párizsi jezsuita kollégiumból, ahol szolgálóként tevékenykedett. Kellemetlen jelleme, agresszív természete miatt a nem túl hízelgő „Robert, az ördög” gúnynevet ragasztották rá.
A feltételezhetően mentális zavarokkal is küzdő Damiens hamarosan végzetes lépésre szánta el magát. Elhatározta, figyelmezteti a királyt, hogy az eretnekség ingoványos talajára lépett. A jezsuitáktól elbocsátott férfi meglehetősen radikális eszközt választott a figyelem felkeltésére.
1757. január 5-én késő délután XV. Lajos a lánya versailles-i lakosztályából éppen a Nagy-Trianon kastélyba tartott, ám amikor be akart szállni a hintójába, a hó borította udvar sötétjéből váratlanul kivált egy alak, és zsebkésével a király felé döfött. Az uralkodó testét a rendkívül hideg téli napon több réteg ruha fedte, így – bár nagyon megijedt a szúrástól – merénylője csak jelentéktelen sérülést okozott neki. Damiens-t azonnal elfogták.
A merénylőnek már a börtönben is pokoli kínokat kellett átélnie. Vallatói válogatott kínzóeszközök segítségével próbálták kiszedni belőle nem létező társai nevét. Izzó vassal égették a mellkasát, belefűrészeltek a karjaiba, spanyolcsizmával pedig annyira szétzúzták a lábfejét, hogy hamarosan már lábra sem tudott állni. Cellájában még a történelem egyik legmeghökkentőbb öngyilkossági kísérletét is végrehajtotta: megpróbálta letépni nemi szervét. Ám nem kerülhette el a király életére törők sorsát.
A kivégzés napján, 1757. március 28-án a megszokott helyen, a párizsi Gréve téren több tízezres tömeg várta, hogy a „Hőnszeretett” Lajos elleni merénylet elkövetője – a Giacomo Casanova által csak „pokolra való szörnyetegként” emlegetett – Damiens megkapja méltó büntetését. Az eseményen az arisztokraták is képviseltették magukat, miután a jobb helyekért – főként egy-egy erkélyért – igen szép összegeket fizettek ki. Casanova egy kisebb társasággal a tér egyik házából követte a kivégzést.
Mint a király merénylőinek esetében mindig, Damiens kivégzési ceremóniája is úgy kezdődött, hogy az uralkodót megsebző kést a merénylő kezéhez kötötték, hogy aztán forró kénbe mártsák a bűnös testrészt. Bár Damiens már ekkor is üvöltött a fájdalomtól, még ez bizonyult a „legkegyesebb” beavatkozásnak.
A tortúra Ravaillac kivégzéséhez hasonlóan folytatódott. Michel Foucault francia történész-filozófus Felügyelet és büntetés című művében idézi a helyszínen tartózkodó Bouton rendőrtiszt megrázó beszámolóját a kivégzés második szakaszáról:
„(…) egy hóhér a könyökéig felgyűrt ingujjban megragadta az e célra készített, mintegy másfél láb hosszú acélfogót, s előbb a jobb láb húsát, majd a combot, ezután meg a jobb kar két húsos részét tépte ki; végül a mellbimbókat. A hóhérnak, jóllehet erős volt, és tagbaszakadt, nagy fáradságba került kitépnie a húsdarabokat, ugyanazon a helyen kétszer-háromszor is próbálkozott, megcsavarva a fogót, s a hús kiszakítása után hatfontos tallér nagyságú seb maradt mindenütt.”
Ezután következett a vérző sebek különböző forró anyagokkal, ólommal, égő gyantával, viasszal és olajjal történő feltöltése. A káromkodóként ismert Damiens Istenhez és Jézushoz fohászkodott az őrjítő fájdalom hatására, más szemtanú szerint azonban habzó szájjal, vérben forgó szemekkel azt kiáltotta hóhérai felé: „Még, még!”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
