Fontosnak tartották-e a kézmosást a történelem során?
2020. március 6. 15:51 Múlt-kor
Mind a világjárvánnyal fenyegető vírusok, mind a mindennapi betegségek ellen az egyik leghatékonyabb védekezés a rendszeres kézmosás. A széles körben elterjedt nézettel ellentétben a múltban sem mindig tekintették ördögtől való dolognak a kéz tisztítását, még a középkorban sem.
A régmúltban is tisztában voltak az emberek azzal, hogy a szennyeződések okozhatnak betegségeket. Emiatt a középkorban is fontosnak tartották többek között az evés előtti kézmosást, de John Arderne 14. századi sebész is megkövetelte tanítványaitól, „tiszta kezekkel és jól formált körmökkel (…) minden feketeségtől és mocsoktól megtisztítva” nyúljanak csak pácienseikhez.
A környezetből származó szennyeződések mellett ugyanennyire fontosnak tartották a test által kiválasztott anyagok rendszeres eltávolítását is.
Tommasso Rangone, a reneszánsz itáliai orvosa (1493-1577) azt tanácsolta olvasóinak, a kezeket rendszeresen „meg kell tisztítani a felesleges dolgoktól, az izzadságtól és kosztól, amelyeket a természet gyakran lerak e helyeken.”
Más reneszánsz kori tudósok arról írtak, a kezek betegségeket is átadhatnak, bár elsősorban a rühességre és más bőrbetegségekre gondoltak, nem például a korabeli Európában pusztító pestisre. Az mindazonáltal tény, hogy a rendszeres kézmosást a jó egészség egyik nélkülözhetetlen feltételének tartották.
A kora újkorban fokozódott az étkezés körül a kézhigiéniára való odafigyelés – ekkoriban bevett szokás volt étkezés előtt és után, de akár közben is kezet mosni.
A korban elterjedt illemtankönyvek gyakran tanácsolták utóbbit is, főként azért, hogy az együtt étkező emberek számára ne okozzon kellemetlenséget a feltálalt különböző fogásokon való osztozás.
A rossz kézhigiénia súlyos megbotránkozást okozhatott az illemszabályok betartásához szokott társaságban. Samuel Pepys angol politikus híres fiatalkori naplójában arról írt, miután 1663-ban nagybátyja asztalánál étkezett: „nagynéném kezeinek puszta látványától csaknem felfordult a gyomrom.”
A 18. századi angol felső osztály tagjainak naplóiban és egyéb feljegyzéseiben igen gyakran fordulnak elő a háziszolgák kéztisztaságával kapcsolatos aggodalmak.
Eliza Haywood írónő (1693-1756) rendszeres kézmosásra kötelezte cselédjeit, míg mások azt is fontosnak tartották, hogy szolgáik keze mindenkor látható legyen – megtiltották, hogy zsebre vagy kötényük alá dugják.
Jonathan Swift, a Gulliver utazásai regénysorozat szerzője 1745-ben kiadott, Utasítások szolgáknak című művében megrója azon házi alkalmazottakat, akik kézmosás nélkül állnak neki a salátakészítésnek, miután hússal dolgoztak vagy az illemhelyen jártak.
A 19. században tört fokozatosan utat magának a mikróba elmélet, amely a betegségek valódi okaira derített fényt. A francia Louis Pasteur, az angol Joseph Lister, illetve a magyar Semmelweis Ignác a kételkedő orvosok számára is nyilvánvalóvá tette, hogy a műtétek, illetve a szülések levezetése előtti kéz- és eszközfertőtlenítés életeket menthet.
Lassan, de az orvosi körökből a mindennapokba is utat tört a szokás a 20. század első felében, és ha nem is a fertőtlenítő szerrel, de legalább a szappannal való kézmosás vált általánosan elfogadottá.
A folyamatot a szappangyártók reklámjai is elősegítették, így annak ellenére, hogy inkább a bevételnövekedés motiválta őket, az egészségesebb szokások felé mozdították el az embereket.
Mára a nyilvános helyek mosdói is többnyire biztosítják a lehetőséget a szappanos kéztisztításhoz, azonban nem szabad az emberiségnek – képletesen szólva – a babérjain ülni: minden új nemzedékkel fontos megértetni a kézmosás fontosságát, és küzdeni az ebbéli lustaság, illetve nemtörődömség ellen.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
