„Filozófuskirály” a zsarnok apa árnyékában: a művészlélek és reálpolitikus II. (Nagy) Frigyes
2021. augusztus 17. 18:27 Múlt-kor
A porosz bürokratikus államgépezet egyik fő letéteményese nem csak uralkodóként volt egyedi karakter. Édesapja fenyítései ellenére az irodalom és a zene rajongója maradt, fuvolajátékával könnyeket csalt hallgatóinak szemébe, és a híres filozófussal, Voltaire-rel is levelezésben állt. Hadvezérként a Habsburgok ádáz ellensége, Sanssouci kastélyában filozófuskirály, „Észak Salamonja”: így vált Európa példaképévé a 235 évvel ezelőtt, 1786. augusztus 17-én elhunyt II. (Nagy) Frigyes porosz király.
Az ember
Zsenge korától kezdve arra ítéltetett, hogy „törött személyiséggel” éljen. Frigyes 1712-ben született, mindössze kétéves volt, amikor édesapja örök csendre intette, mondván a férfiak nem sírhatnak. Édesanyja, hannoveri Zsófia Dorottya igazi művészlélek volt, egy francia nevelőnővel együtt támogatta Frigyest, hogy ellensúlyozzák édesapja zsarnoki befolyását.
A trón várományosát kifejezetten érdekelte az irodalom és a zene. Eleinte szépirodalommal – versekkel – foglalkozott, majd kora előrehaladtával már inkább államtörténeti munkákat írt. Emellett kifejezetten tehetséges fuvolaművész vált belőle.
Édesapja, a katonás jellemű, „káplárkirálynak” gúnyolt I. Frigyes Vilmos Berlin utcáin járva saját dolgozó népét is ellenőrizte, és ha nem volt elégedett, ütlegelt. Eltökélt szándéka volt megszabadítani fiát a művészet „káros” befolyása alól: ha kellett, könyveket dobott a kandallóba, fiát pedig nyilvánosan megalázta és megverte tévelygéséért. Zenetanárát az ifjú Frigyes egy ízben a szekrénybe bújtatta az uralkodó haragja elől.
A trónörökös 18 évesen megelégelte a kegyetlen bánásmódot, és szökést kísérelt meg Angliába. 1830 azonban nem a szerencseéve volt: édesapja elfogatta, katonaszökevényként pedig a bíróság elé citálta. Az uralkodó az eredetileg kiszabott büntetést enyhének találta, ezért a szökés szervezőjét halálbüntetésre ítélték, a fiatal trónörökösnek pedig végig kellett néznie bajtársa lefejezését.
Frigyest másfél évig Küstrinben tartotta fogva kemény kezű édesapja, ezután hivatali munkára kényszerítette, ahol az engedelmességet és a szorgalmat kellett megtanulnia. Felkészítették az államvezetésre, „jó magaviseletéért” egy gyalogezred parancsnokává léptették elő.
Az atyai szigor akkor enyhült jelentősen, amikor a „tékozló fiú” elfogadta apja ajánlását, és elvette a braunschweig-wolfenbütteli hercegnőt 1733-ban, noha korábban II. György angol uralkodó lányát, Amáliát szemelte ki magának feleségül. Házassága boldogtalan – és gyermektelen – maradt, de saját udvartartásában fellélegezhetett, többé nem kellett tartania a mindennapos megaláztatásoktól.
A francia filozófus és író, Voltaire lett az egyik elsőszámú levelezőpartnere, akivel évtizedeken át fenntartotta intellektuális barátságát. A jó viszony annak ellenére maradt meg, hogy Voltaire 1753-ban – az ekkor már porosz király – II. Frigyes magánéletéről kiadott művében nyíltan élcelődött levelezőtársa homoszexualitásán. (Erre vonatkozólag sem egyértelmű cáfolat, sem egyértelmű bizonyíték nem áll rendelkezésre.)
Édesapja 1740-es halála után lelke felszabadult a terror alól, a potsdami Sanssouci-kastélya a filozófusok Mekkája lett – nem véletlenül nevezték Frigyest „Észak Salamonjának” –, európai hírű jelenséggé és példaképpé vált, uralkodása a felvilágosult abszolutizmus szabta kereteken is túlmutatott. Naponta rendezett koncerteket, saját zenéjével is könnyeket csalt a látogatók szemébe, fuvoláját a „legjobb barátjának” nevezte.
Öregedésével köszvénye meggátolta a játékban, felvilágosult szellemének imázsa – éppen a francia forradalom előestéjén – megkopott. A korszellem meghaladta, ezért élete végére elmagányosodó, mogorva ember lett, de népe szemében haláláig – és ezután is – a „kedves öreg Fritz” maradt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
