Évtizedeken át titokban tudta tartani magánélete legkényesebb részleteit François Mitterrand

2021. január 8. 09:14 MTI

1916. október 26-én született Jarnac-ban, az ország délnyugati részén, katolikus középpolgári családban, apja állomásfőnök volt. Angouléme-ben járt középiskolába, majd a párizsi egyetemen végzett jogot és politikatudományt.

1940-ben német hadifogságba esett, ahonnan 1941-ben megszökött s délen a kollaboráns vichy-i rendszer tisztviselője lett (múltjának ez a részlete csak 1994 óta ismert).

1943-ban állt át az ellenálláshoz, itt "Morland kapitány" néven megalapította a hadifoglyok országos mozgalmát, 1944 augusztusában pedig már de Gaulle első, londoni kormányának tagja volt hadifogolyügyi biztosként.

De Gaulle 1946-os lemondása, a IV. Köztársaság létrejötte után kis mérsékelt pártja, az UDSR színeiben 1958-ig parlamenti képviselő volt, ezen idő alatt tizenegyszer töltött be miniszteri posztot, állt a belügy- és az igazságügy-minisztérium élén is.

1958-ban de Gaulle visszatérése, kormányfővé kinevezése ellen szavazott, s ettől kezdve egyik vezéralakja volt az V. köztársaság, az elnöki rendszer ellenzékének.

1959-62-ig szenátorként, 1962-81 között ismét nemzetgyűlési képviselőként működött. 1965-ben megalapított pártját 1971-ben bevitte a Szocialista Pártba, amelynek tíz éven át első titkára, 1972-től a Szocialista Internacionálé egyik alelnöke is volt.

1965-ben indult először köztársasági elnökjelöltként, második fordulóra kényszerítve a tábornokot. 1974-ben 49 százalékot ért el Giscard d'Estaing-nel szemben, csak hajszállal maradva le a hőn áhított tisztségről.

Az 1981-es elnökválasztáson végül sikerült baloldali egységet létrehoznia, s biztos győzelmet aratott a Jacques Chirac által megosztott jobboldal felett. Ekkor feloszlatta a nemzetgyűlést, az új választásokon a baloldal itt is többséget szerzett.

Első elnöki évei a választási ígéretek teljesítésével teltek, ezt az időszakot szimbolikus akciók jellemezték: a halálbüntetés eltörlése, államosítások, a kommunisták bevonása a kormányba, erős szociális, társadalmi és közigazgatási reformok.

Később felhagyott a baloldali gazdaságpolitikával, a világgazdasági helyzet Franciaországot is új, megszorító politikára kényszerítette.

Az 1983-as fordulatot Mauroy kormányfő s a kommunista miniszterek távozása követte. 1986-ban a jobboldal visszaszerezte a parlamenti többséget, az ezutáni két év a baloldali elnök s a jobboldali kormányfő, Jacques Chirac „társbérletét”, kohabitációját hozta.

A terrorizmus és a diáktüntetések Chirac ellen fordították a közvéleményt s az 1988-as elnökválasztáson Mitterrand ismét győzelmet aratott, az államfői posztot 1995-ig töltötte be.

A második elnöki periódus megismételte az elsőt: öt évig szocialista kormányok váltották egymást, az utolsó kettőben ismét a jobboldalé lett a parlamenti többség.

Mitterrand Helmut Kohl német kancellárral együtt az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződés, majd a szigorú pénzügyi és költségvetési előírások nyomán 1999-ben létrejövő Európai Bank és az euró egyik fő támogatója volt.

Mitterrand helyzetét nem csak politikai körülmények nehezítették: első megválasztása, 1981 óta prosztatarákkal küzdött. Orvosai csak néhány évet ígértek neki, 1992-ig mégis titokban tudta tartani betegségét.

Petainista múltjának leplezése, volt kormányfője, Bérégovoy öngyilkossága, protekcionizmusa rontotta értékelését. Külpolitikájában is akadt hiba: nem ismerte fel a német egyesülés elkerülhetetlenségét, valamint védeni próbálta Jugoszlávia egységét.

A franciákat viszont kevéssé érdekelte, s csak az angolszász államokban keltett negatív visszhangot a leleplezés: Mitterrand szerelmi háromszögben élt, s barátnőjétől felnőtt lánya is volt.

Pályafutása során eleinte centrista elveket vallott, később balra tolódott, körülötte csoportosult de Gaulle ellenzéke, ám a tábornok erős elnöki hatalmát csak addig bírálta, amíg meg nem szerezte azt.

Elnöki kormányzását szoros politikai és gazdasági integráció jellemezte Nyugat-Európával, ennek fő célja a német gazdasági fölény kiegyensúlyozása volt.

Gazdaságpolitikája a szabadpiaci liberalizmus alapján állt, belpolitikáját beárnyékolta a magas munkanélküliség.

Álláspontja a Szovjetunióval szemben a korábbinál keményebb volt, jó kapcsolatot ápolt az Egyesült Államokkal, részt vett az Öbölháborúban, de az amerikai tömegkultúra behatolását igyekezett feltartóztatni.

Több jelentős kulturális beruházás: a Bastille-opera, a Musée d'Orsay, a Louvre felújítása, a villette-i Tudományok Városa, a Défense-diadalív s az új Nemzeti Könyvtár őrzi emlékét, ezek a modern építészet jelentős alkotásai.

Minden ellentmondás dacára megítélése hazájában pozitív: egy 2006-ban készült közvélemény-kutatásban ő lett (de Gaulle-t is megelőzve) az elmúlt fél évszázad legjobb francia elnöke.