Harci előnyt jelenthetett a vikingeknek a dicsőséges túlvilágba vetett hit
2021. március 9. 15:55 Múlt-kor
A skandináv mitológia telis-tele van híres végső küzdelmekkel, arcátlan utolsó szavakkal, a halált dicsőítő dalokkal és általában véve a halált megvető bátorság kultuszával. A ránk maradt források alapján elterjedt nézet volt, hogy a csatában elesettek közül Odin isten a legjobbakat maga mellé emelte az Ász istenek világában, Asgardban található csarnokába, a Valhallba (azaz az „elesettek csarnokába”), amelynek falai lándzsanyelekből állt, tetőzete pedig pajzsokkal volt fedve.
A harcosok paradicsoma
A vikingek eme viszonya a halálhoz kulcsfontosságú volt az Európa csataterein elért sikerekhez – írja Tom Shippey Nevetve halok meg: a nagy vikingek élete és halála című könyvében. A fatalista „viking hozzáállás” szerinte egyfajta halálkultusz volt, olyan pszichológiai előny, amely lehetővé tette, hogy félelem nélkül harcoljanak.
A skandináv mitológia fennmaradt forrásai szerint a csatában elesett harcosokat valkűrök (valkyrja – „az elesettek kiválasztója”) köszöntötték – természetfeletti nőalakok, akik eldöntötték a csaták kimenetelét. Egyes harcosokat védelmeztek, míg másokba beleirányították ellenfeleik lándzsáit és nyílvesszőit.
A valkűrök az általuk kiválasztott, Odin szemében a legméltóbb elesett harcosokat (einherjar) a csatatérről Odin csarnokába vezették. A fegyverekből és páncélból épült csarnok a harcosok számára az elképzelhető legjobb hely volt. Az ún. Verses Edda (avagy Edda-ének), amely a szájhagyomány útján megőrzött, a viking korból eredeztethető történetek 13. században lejegyzett gyűjteménye arról ír, a Valhall gerendái lándzsanyelek, tetőzete pajzsokból áll, a padokra pedig sodronyingek vannak terítve.
A verssorok szerint a csarnok nyugati ajtaja felett egy farkas lóg, afelett pedig egy sas. Carolyne Larrington, az oxfordi St. John's Főiskola középkori irodalomprofesszora kiemeli, hogy mindkét állat „germán harci állat – feltűnésük azt sugallja, összecsapás közeleg.”
A közelgő összecsapás természetesen nem más, mint a Ragnarök, az ismert világ végét jelentő kataklizmikus esemény.
„A Ragnarök olyan, mint az Armageddon, a csata a világ végén” – írja Shippey. Az istenek és emberi szövetségeseik kiállnak harcolni a hagyományosan óriásokként fordított jötunnok, a világtengert körbetekergő kígyó, Jormungand, az alvilág, Hel kapujánál elszabaduló farkas, Garm és számos egyéb szörnyeteg ellen, ám nem győzedelmeskedhetnek, és az istenek alkonya elérkezik.
Odin a Valhallában összegyűjtött harcosai, az einherjar kíséretében száll harcba, akik a csarnok 540 ajtaján keresztül özönlenek ki az épületből, minden ajtón át 800 harcos távozik, hogy védelmezze Asgardot a káosz erőivel szemben.
Odin tud a Ragnarök közeledtéről, harcosai ezért a Valhallában mindennapos csatákkal edzik magukat. Ahogy az Edda-énekek leírják, a harcosok ezek során rendszeresen megölik egymást, azonban rendszerint fel is támadnak. A viking harcosok tehát hitük szerint korábbi életüket folytatták a túlvilágon is, készülve a napra, amikor a legfőbb hadúr, Odin számít majd a segítségükre.
Jackson Crawford, a Coloradói Egyetem óskandináv nyelvprofesszora szerint a Ragnarök az istenek halálának előre meghatározott ideje. A korabeli skandináv világnézetben az egyén sorsának előre meghatározott, megváltoztathatatlan mivolta központi elem volt.
„A Ragnarök a minden halandó számára »betervezett« halál napjának isteni megfelelője” – mondta Crawford. „Ha a jó túlvilágra csak csatában meghalva juthatsz el, és egy bizonyos napon mindenképpen meghalsz, bármit is teszel aznap, akkor minden lehetőséget meg fogsz ragadni a harcra.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
