Egy egész várost horrorfilmbe illő díszletté változtatott a csernobili atomkatasztrófa
2016. április 26. 08:33
Eltitkolt tragédia
Eközben az ország legfelső vezetése már a baleset napján kiküldött a helyszínre egy kormánybizottságot, és nem sokkal később létrehoztak egy 30 kilométeres tiltott zónát a létesítmény körül. Azonban pontos és részletes információk hiányában, valamint a pániktól tartva nem tájékoztatták a lakosságot a baleset következtében kialakult valós veszélyekről.
Április 28-án összeült a Szovjetunió legfontosabb döntéshozó szerve, a Politikai Bizottság, ahol a tagok többsége a tömegek tájékoztatása mellett foglalt állást. Jellemző azonban egyes vezetők cinikus hozzáállására, hogy a 25 éves washingtoni nagyköveti kiküldetéséből nem sokkal azelőtt visszatérő Anatolij Dobrinyin arra hivatkozva érvelt a tájékoztatás szükségessége mellett, hogy „az amerikaiak úgyis bemérik a robbanást és a radioaktív felhő terjedésének tényét”.
A lakosság tájékoztatásával ekkor már nem késlekedhettek tovább, és még aznap este beolvasták az első balesettel kapcsolatos közleményt egy tévéműsorban. A pár másodperces híradás azonban nem informálta az embereket a tényleges veszélyekről. Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára pedig csak május 14-én, 18 nappal a tragikus események után nyilatkozott először a nyilvánosság előtt az katasztrófáról, ám beszédében önkritika gyakorlása helyett főként azokat bírálta, akik Nyugaton a balesettel kapcsán „szovjetellenes kampányba fogtak”.
A vezetés felelőtlenségét jelzi az is, hogy a munka ünnepén, május 1-jén országszerte megtartották a nagy tömegek részvételével zajló szokásos felvonulásokat. Máig nem lehet tudni, mekkora sugárzásnak volt kitéve az ünneplésre kényszerített tömeg, mindenesetre tény, hogy a széljárás ekkorra már megfordult, és több nagyváros, többek között Kijev is erősen szennyezett lehetett.
Szintén jól jellemzi a hatóságok álláspontját, hogy májusban az Egészségügyi Minisztérium javaslatára a megengedett sugárdózis normáját tízszeresére, sőt, bizonyos esetekben ötvenszeresére emelték. A helyzet paradoxona, hogy sokak szerint a katasztrófa után vált végleg nyilvánvalóvá, hogy a rendszer korábbi állapotában nem tartható fenn. Néhány évvel ezelőtt közölt visszaemlékezésében maga Gorbacsov is így foglalt állást: "Talán a csernobili katasztrófa volt a Szovjetunió öt évvel későbbi összeomlásának, de még inkább az általam bevezetett peresztrojka igazi oka. Csernobil történelmi fordulópont". Az elhárítási munkálatokra fordított elképesztően magas összeg tovább rontotta a Szovjetunió prosperálónak egyébként sem nevezhető gazdasági helyzetét, és ezzel közvetve hozzájárult a politikai erjedés folyamatához.
Csernobil lett a glaszoszty, vagyis a nyíltság és átláthatóság politikájának egyik legfőbb katalizátora. Bár a legfelső vezetés politikai okokból kifelé semmiféle önkritikát nem gyakorolt, az egymás közt folyó tárgyalásokon nyíltan megvitatták a tragédia okait, és elismerték, hogy a személyzet mulasztásai mellett az elavult RBMK-típusú reaktorok konstrukciós hibái is hozzájárultak a tragédiához. Ezt azonban a széles közönség előtt csak 1991-ben hozták nyilvánosságra. Ugyan az erőmű vezetőit bebörtönözték, és több minisztercsere is történt, Jefim Szlvavszkij, a reaktorok tervezéséért felelős Középgépgyártási Minisztérium feje a helyén maradhatott.