Csodatévő szent viking király egykori sírjára bukkantak

2016. november 29. 11:23

Valóban furcsán hangozhat a címben említett „szent viking” kifejezés, ugyanis a Nyugat-Európát végigrabló, harcos skandináviai nép tagjai nem éppen a jámborságukról voltak híresek. I. Harald ükunokája sem kezdte másként életét: a viking harcosok között, pogányként felcseperedő Olaf (995-1030) mostohaapja támogatásával számos merész kalandozásban vett részt, amelyek során végigrabolták Anglia, Németalföld, valamint a Balti-tenger partvidékeit.

A legenda szerint éppen Gibraltár környékén hajózott, amikor egy ragyogó alak jelent meg előtte, és visszaküldte Norvégiába. A hazafelé a kereszténységet is felvevő Olaf már papokkal együtt lépett ki hajójából otthonában 1015-ben. Az ország királyát és kiskirályait legyőző uralkodó regnálása – Nagy Kanut dán uralkodó ténykedésének köszönhetően – nem tartott sokáig: a kereszténység elterjedéséért sokat küzdő Olaf 1028-ban menekülni kényszerült a Kijevi Ruszba, később pedig svéd területekre, majd 1030-ban a stiklestadi csatában hősi halált halt.

Miután elesett az ütközetben, a közép-norvégiai Trondheimben temették el. A helyiek körében keringő, Olaf csodatetteivel kapcsolatos történetek villámgyorsan elterjedtek Norvégiában, így néhány hónappal földbe helyezését követően, sírját megnyitották, és – az egyház tanítása szerint – teste romlatlan állapotban került elő. A Grimkell püspök által azonnal szentnek nevezett király csontjait végül a Szent Klement templomban helyezték „örök” nyugalomra, írta a Live Science.

A Norvég Kulturális Örökség Kutató Intézet munkatársai úgy vélik, hogy az előbb említett templom maradványaira bukkantak ásatásaik során. A kőből készült alapok, valamint egy kis kút mellett az épület keleti végénél egy téglalap alapú, szintén kőből készült tárgyról úgy vélik a szakértők, hogy a templom főoltárára bukkantak, amely alatt lehetett a szent második sírja.

„A norvég történelem szempontjából ez egy egészen egyedülálló helyszín” – mondta Anna Petersén, a régészeti feltárás vezetője. Hozzátette: „a norvég nemzeti identitás alapjai Szent Olaf tiszteletéből kialakuló kultusz köré épültek fel, és gyakorlatilag most azon a helyen vagyunk, ahol minden elkezdődött”. A király népszerűsége gyorsan terjedt, és nem állt meg Norvégia határainál, neki szentelt templomok sora épült Skandináviában, de még Angliában és Itáliában is. Olaf helyi kanonizációját III. Sándor pápa 1164-ben erősítette meg, és avatta szentté. A mai történészek egyébként úgy vélik, a romantikus nacionalizmus időszakában igencsak elnézőek voltak az erőszakot és a brutalitást sem megvető középkori viking királlyal, aki a nemzeti függetlenség és büszkeség jelképévé vált.

A viking mondák szerint számos csodát tévő szent földi maradványait később Trodheimbe költöztették, sírja fölé pedig a Nidarosi katedrálist húzták. Az 1070 és 1300 között épült templom még ma is áll, habár a számos tűzeset, újjáépítés és felújítás miatt már rá sem lehet ismerni.