IV. Béla hűbéri adományként adta át a johannita lovagoknak a szörényi bánságot, az attól keletre eső Kunországot, s azonfelül más birtokokat. A megállapodás értelmében a rend köteles volt gondoskodni a terület védelméről és betelepítéséről is. A johanniták vállalták, hogy az erdélyi határvidéken kővárakat emelnek, ellenséges támadás ellen állandó jelleggel 100 lovagot tartanak készenlétben. A király kikötötte továbbá, hogy a johanniták az ország nyugati végének őrzésében is vegyenek részt olyan módon, hogy az öt legfontosabb ottani várban (Pozsony, Moson, Sopron, Németújvár, Vasvár) 50 lovagot állomásoztatnak. Az intézkedés főbb vonalaiban a Német Lovagrend barcasági letelepítését idézi. A két eset közötti lényeges különbségek a részletekben rejlenek. Apjával ellentétben Béla bizonyos vonatkozásokban fenntartotta jogait a lovagoknak átengedett területeken. Így például a királyi jövedelmek fele változatlanul neki járt, és a súlyosabb ügyek feletti ítélkezés jogáról sem mondott le. Mindazonáltal a johanniták meg 1260 előtt - nem tudni pontosan, miért - elhagyták a rájuk bízott vidéket. Kudarcot vallott tehát Béla kísérlete, hogy nyugati típusú hűbéres tartomány kialakításával erősítse meg országa határainak védelmét.