Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ma járják végig tizennegyedszer az Élet Menetét

2005. május 5. 12:46

A dél-lengyelországi Oswiecimben, az egykori auschwitz-birkenaui náci munka- és megsemmisítő táborban tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Élet menetét a holokauszt emléknapján, csütörtökön. Idén minden eddiginél többen vesznek részt a megemlékezésen, több mint ötven országból 18-20 ezer embert várnak. Magyarországot népes delegáció képviseli, mintegy ezernyolcszázan, köztük Gyurcsány Ferenc kormányfő, miniszterek, pártelnökök, országgyűlési képviselők, művészek, sportolók, fiatalok hajtanak fejet az áldozatok emléke előtt.

<

Történelmi háttér

Lengyel források szerint 1940 és 1945 között legalább 1,1 millió ember, túlnyomó többségükben különböző országokból deportált zsidók (megközelítőleg 960 ezren) pusztultak el a náci Németország által létrehozott legnagyobb haláltáborban. Minden harmadik áldozat magyar volt, őket 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportálták Magyarországról.

 

Auschwitzban ölték meg a lengyel politikai és szellemi elit 85 ezer, nem zsidó képviselőjét, 20 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot és 12 ezer, különböző országokból származott, nem zsidó foglyot is. Az európai zsidó közösség 11 millió tagjának több mint felét, mintegy hatmilliót öltek meg a nácik. Az áldozatok fele lengyel zsidó volt; 1939-ben Lengyelországban élt a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség. Oswiecim akkori 14 ezer lakosának 60 százaléka volt zsidó, közülük mindössze kétszázan élték túl a világégést.

 

Az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban csütörtökön tartandó nemzetközi megemlékezésen jelen lesz Marek Belka lengyel kormányfő és a tervek szerint Ariel Saron izraeli miniszterelnök is. A magyar küldöttség előbb megemlékezést tart a 18. számú magyar barakknál, majd csatlakozik az Élet menetéhez, amelynek résztvevői hagyományosan gyalog teszik meg az auschwitzi koncentrációs táborból (Auschwitz I) a szomszédos birkenaui (Brzezinka) megsemmisítő táborba vezető három kilométeres utat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ma járják végig tizennegyedszer az Élet Menetét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra