Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Léghajóval a katedrálisba

2004. május 12. 00:57

A kutatók mini-léghajóval vizsgálják a yorki katedrális magasban lévő festett üvegablakait és kőfaragványait.

<

Az egy méter hosszú, rádióval vezérelt léghajóra digitális kamerákat szereltek. A kutatók az ezek által közvetített képen vizsgálják a székesegyház 14. századi festett üvegablakait, melyek szerencsésen átvészelték a húsz évvel ezelőtt a déli kereszthajóban kitört tűzvészt.

`Ez a megoldás sokkal olcsóbb az állványzat építésénél` - mondta kedden a yorki katedrális múzeumának igazgatója, Louise Hampson kedden. `Az is fontos, hogy így garantáltan semmilyen kár nem esik az épületben` - tette hozzá az igazgató. `Mivel a szerkezet szinte teljesen zajtalanul működik, a vizsgálat közben a mellékkápolnában zavartalanul folyhattak az istentiszteletek is.`

A léghajót hélium tartja a magasban, a finom navigációt igénylő mozgást egy apró elektromos motor teszi lehetővé, repülési magasságát pedig a földről, drótokkal szabályozzák. `Bájos kis szerkentyű` - lelkendezett Hampson. `Az emberek valósággal imádják.`

Az igazgató elmondta: a kisléghajót készítő céget eredetileg a Yorki Egyetem hallgatói alapították. A szerkezetet már korábban is használták, és nemcsak ebben az épületben, hanem új építkezéseken is.

`Nem igazán tudnám bármihez hasonlítani ezt az élményt` - mondta még Hampson. `Ebből a perspektívából még sohase tudtuk lefényképezni a katedrálist. Ha állványzatot építünk, közel jutunk ugyan az épülethez - de a legjobb képekbe mindig belelóg egy oszlop vagy palló.`

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Léghajóval a katedrálisba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra