Röviddel 77. születésnapja előtt hal meg Versailles-ban XIV. Lajos francia király. Dédunokája, XV. Lajos gazdaságilag és külpolitikailag szétzilált államot örököl a Napkirálytól. Mikor XIV. Lajos Jules Mazarin bíboros halála után, 1661. március 10-én egyedül vette kézbe a kormányzást (1643-tól már király volt), Európa legerősebb, leggazdagabb, legnagyobb népességű állama fölött uralkodott. Tehetséges és széles látókörű miniszterei, például a közgazdász Jean-Baptista Colbert (1683. IX. 6.), François-Michel Marquis de Louvois hadügyminiszter, Hugues de Lionne és Simon Arnauld Marquis de Pomponne diplomaták, valamint az erődítmények építőmestere, Sébastian le Prestre de Vauban (1707. III. 30.) segítségével XIV. Lajos Richelieu (1642. XII. 4.) és Mazarin (1661. III. 9.) bíboros politikájára alapozva központosított abszolutista államot teremtett azzal a céllal, hogy Franciaországot Európa központjává tegye.
Párizs a Fronde-felkelés (1648. VIII. 27.) rossz emlékét idézte fel XIV. Lajosban, ezért a város mellett, Versailles-ban építi fel udvarát, tovább növelve a Napkirály abszolút hatalmi igényeit. Az erős, központosított királyi hatalmat természetszerűleg ellenző nemességet vonzza a királyi udvar, mivel itt születnek a politikai döntések. A király emellett kötelezte is a nemeseket, hogy legyenek jelen az udvarnál, hogy ily módon ellenőrzése alatt tarthassa lehetséges ellenfeleit. A Versailles-ban uralkodó mértéktelen luxus, mely hatalmas összegeket emésztett fel, több nemest csődbe jutatott, akik így a király kegyére és a tőle kapott járandóságokra voltak utalva.
Az udvar és a király mindennapi életét a nagyrészt a spanyol szokásokból átvett, szigorúan meghatározott ceremónia szabályozta. XIV. Lajos minden tevékenysége, legyen az a reggeli felkelés ("lever"), az étkezés, ahol a közönség megcsodálhatta a Napkirályt, vagy a lefekvés, az uralkodó dicsőítését szolgáló szakrális aktussá változott. A politikai hatalmától megfosztott nemesség e ceremóniákban kapott feladatokat. A luxus költségeinek fedezését a Colbert által bevezetett merkantilista gazdaságpolitika (1666) biztosította.
XIV. Lajos uralkodása Európában több fejedelemnek példaképül szolgált. A külpolitikában a Napkirály hódító háborúi kezdetben sikereket hoztak, és így XIV. Lajos az európai ügyek döntőbírája lehetett, de terjeszkedése hamarosan a Franciaországgal szemben szövetkező és jelentős erőt képviselő országok ellenállásába ütközött.
XIV. Lajos nem érhette el célját, hogy a devolúciós háború (1667. május, 1672, 1678) során Spanyol-Németalföld jelentős gazdasági erejét megszerezze.
Belpolitikájában az abszolutista kormányzat egyre inkább önkényuralommá változott. A király Versailles-ban a lakosság helyzetéről tudomást sem véve kormányzott. Lajos egyházpolitikája, melynek célja egy független, francia egyház megteremtése volt, a pápasággal való összeütközéshez és a protestánsok elnyomásához vezetett. Utóbbi a nantes-i ediktum visszavonásában csúcsosodott ki (1685. XI. 8.). A toleranciarendelet eltörlését követően a hugenották menekülése nagy gazdasági károkat okozott Franciaországnak.
A pfalzi örökség (1689. II. 15.) és a spanyol trón (1700. IV. 11.) megszerzéséért folytatott állandó háborúk nemcsak tovább rontottak Franciaország gazdasági helyzetén, de külpolitikai sikereket sem hoztak. Belpolitikai következménye pedig: gazdasági válságok, éhínségek, a lakosság számának csökkenése, valamint az abszolút királyságot, a haszontalan luxust és az elnyomó intézkedéseket bíráló ellenzék megerősödése. XIV. Lajos romba döntött országot, a királysággal elkeseredetten szembeforduló lakosságot hagy örökségül dédunokájára.
A Napkirály udvara közvetve súlyosan befolyásolta azokat a népeket is, ahol a kis államok urai a francia luxus példáját követték.