Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra

Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra

2025. március 3. 12:20 MTI

Május végéig újra látható a Sarlós Isten szobra a szentesi Koszta József Múzeumban, miután az idolt másfél éven át észak-amerikai kiállításokon mutatták be a közönségnek – közölte Irsai Farkas László múzeumigazgató kedden.

<

A Szegvár-Tűzkövesen megtalált Sarlós Isten szobra, egy másik nő alakot formázó idol és egy karcos edény a chicagói Field Múzeum által rendezett Európa első királyai című kiállításon hirdették Szentest, a Koszta József Múzeumot és a tiszai kultúrát.

Chicago mellett New Yorkban és Ottawában mintegy négyszázezren látták a tárlatot – mondta a muzeológus.

Hergott Kristóf, a múzeum régészeti osztályának vezetője elmondta, a Szegvár-Tűzkövesen talált újkőkori leletek a magyar régészeti kutatás legfontosabb emlékei közé tartoznak.

A Sarlós Isten szobrát és négy másik idolt Szegvár-Tűzkövesen, az alföldi újkőkorszak egyik legnagyobb kiterjedésű telepén folytatott ásatások során találták meg 1955 és 1989 között.

A szobrok különlegessége, hogy míg a hasonló figurák általában rendkívül töredékes állapotban kerülnek elő, ezeket a szobrokat épségben találták meg – közölte a régész.

Szegvár-Tűzköves Szentes és Szegvár között fekszik a Tisza bal partján, az egykori Kontra-tó mellett emelkedő magasparton.

A lelőhelyet bár már Rómer Flóris is említette 1878-as lelőhelykataszterében, az első próbaásatást Csalog József – a Koszta-múzeum egykori igazgatója - végezte ott 1955-ben.

A következő évben találta meg a Sarlós Isten szobrát, amely nevét a figura vállára hajló eszközről kapta. A trónon ülő férfi arcán maszk van, kezében pedig valamiféle hatalmi jelvényt tart.

A szobor vagy egy a korabeli társadalomban magasabb rendű személynek állított emléket vagy valamiféle istenséget ábrázol, egyes feltételezések szerint a sarló a földművesek körében a föld és ég elválasztásának mítoszához kapcsolódik.

A következő évek ásatásai során két ülő nőalak szobra került elő, majd Hegedűs Katalin régész által vezetett 1978-as feltáráson egy hermafrodita jegyeket mutató szobrocskát találtak.

Az utolsó, Baltás Istennek elnevezett idol egy 1989-es szórványlelet volt.

Az Észak-Amerikából visszatért műtárgyak május végéig láthatók a múzeum Egy „majdnemvolt”  város című időszaki régészeti kiállításán, amely a Szegvár határában feltárt újkőkori települést mutatja be – közölte a szakember.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hazatért Észak-Amerikából a Sarlós Isten szobra

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2025. tavasz: Szürke eminenciások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra