Borisz Leonyidovics Paszternak, aki 1960. május 30-án hetvenéves korában elhunyt, a szovjet kormány kényszerítésére 1958-ban kénytelen volt visszautasítani a „Zsivago doktor” című regényéért kapott Nobel-díjat. A szovjet kritika a „Zsivago doktor”-t nem marxista műnek tartotta, bár Paszternak korábbi műveiről elismerően írt (például „Kilencszázöt” című elbeszélő költeményéről), emellett Paszternaknak rótták fel a nevéhez kapcsolódva Nyugaton megindult antikommunista kampányt. A regény a Szovjetunióban nem jelenhetett meg. Olasz nyelven adták ki először 1957-ben, s ezt további fordítások követték. A regény Jurij Zsivago orvos életútját ábrázolja, aki belső szabadságának megőrzésére és önmegvalósításra törekszik, de nem találja meg az utat kora történelmi eseményéhez, a kommunista forradalomhoz. Számára a politikai fejlődés idegen marad és vonakodik attól, hogy elkötelezze magát. Tudja ugyan, hogy a forradalom Oroszország történetének új korszakát nyitja meg, de ebben nem talál helyet a maga számára. Mint a szíve mélyéig polgárnak a forradalom, amely a polgárság, mint osztály ellen irányul, csak szenvedést hoz és elvágja régi életformájától, s mindezt a polgárháború zűrzavara csak súlyosbítja. Nagy teret kap a cselekményben Zsivago szerelmi viszonya Larához, a szép tanítónőhöz, egy asszonyhoz, aki tartalmat ad életének, de akit újra meg újra elveszít. A regénybeli ábrázolásban a legjelentősebb a történés vallási érzékeltetése: az életútnak kálváriaként való megjelenítése. Paszternaknak ez a témaválasztása és életfelfogása ellenkezett az SZKP által 1932-ben megfogalmazott művészetelmélettel: a szocialista realizmussal. A szocialista realizmus abban látja a művészet feladatát, hogy valóságábrázolásban a szocializmus felé tartó forradalmi fejlődést fejezze ki.