Igor Sztravinszkij, a 88 éves korában elhunyt orosz-amerikai zeneszerző csodálatos átalakuló képességet mutatott alkotásaiban. Korai művei az orosz romantika és az expresszionizmus befolyása alatt álltak. A „Tűzmadár” (1910), a „Petruska” (1911) és a „Tavaszi áldozat” (1911-1913), amelyeket az „orosz balett” számára írt, új ritmikus és hangzási vitalitásról tanúskodtak. A „Tavaszi áldozat” ősbemutatója botrányba fulladt: a szimbolikus tartalmat – az emberáldozatot és a disszonáns zenét barbárnak érezték. „A katona története” (1918) kompozíciójában a folklór és a dzsessz elemeit használta fel. 1920-ban Sztravinszkij Párizsba költözött, 1939-ben New Yorkba. A húszas években elfordult az expresszív zenétől és a neoklasszicizmusnak hódolt. A „Pulcinella” című balett (1920) szakít a zenei mintákkal. Kései műveiben, elsősorban vallásos kompozícióiban (például „Canticum sacrum”, 1955) a dodekafóniával fokon szeriális technikát fejleszti ki. Sztravinszkijról Picasso igen jellemző portrét készített: kettejük hasonlóképp volt meghatározó a 10-es és 20-as évek párizsi kultúrájában.