Váci Mihály

2010. március 15. 13:26

(1924-1970)

Váci Mihály Kossuth-díjas költő, műfordító egy szabolcsi parasztcsaládban született 1924. december 25-én Nyíregyházán. Szülővárosában végezte a tanítóképzőt, majd a környékbeli tanyasi iskolákban tanított, a II. világháború után kollégiumi igazgató volt. 1950-ben felkerült Budapestre, s előbb a Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, majd 1954-től a Tankönyvkiadó szerkesztője lett.

Költőként az Új Hang című folyóiratban debütált 1955-ben, s ugyanebben az évben megjelent első kötete is Ereszalja címmel, amelyért a következő évben megkapta a József Attila-díjat. Verseiben szülőföldje, a nyírségi táj, a paraszti nyomorúság képei elevenedtek meg. 1958-ban a Tűztánc antológiába is beválogatták verseit. 1960-tól az Élet és Irodalom munkatársa, majd az Új Írás szerkesztőbizottsági tagja, 1963-tól szerkesztője volt. 1963-ban Szabolcs-Szatmár megye képviseletében az országgyűlés tagja lett.

1961-es Mindenütt otthon című kötetére már a szélesebb olvasóközönség is felfigyelt, s ettől kezdve egyik legnépszerűbb költőnk lett. Tematikusan sokrétű a költészete, ahogy Hegedűs Géza írta róla, "ízig-vérig szociális költő volt, a közösség szószólója, lírai publicista, aki közben a szelíd és érzelmesen átélt magánéletnek, szerelemnek, hétköznapi perceknek finom poétája is tudott lenni".

Korának visszásságairól, a hivatali bürokráciáról, a szolgalelkűségről szelíd indulattal szólt, önemésztő vallomásokban nyilatkozott alkotói vívódásairól. A magánélet fontos elemeit, a gyökerek, az otthon, a szerelem, a magány, az öregedés tematikáját is beemelte költészetébe. Formailag nem volt újító természet, mondandójának keretet a hagyományos formák adtak, úgy vélte, a klasszikus költőinktől örökölt formakincs segítségével valósulhat meg verseinek közérthetősége.

1962-ben József Attila-díjat kapott Mindenütt otthon című kötetéért, 1965-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Sokat és sokfelé utazott külföldre, utazásai költészetére, gondolkodásának, világszemléletének alakulására is hatottak.

1970-ben kulturális delegációval Vietnamba utazott. Kora ifjúságától sokat betegeskedett, gyenge szervezete nem bírta el az ottani klímát, s 1970. április 16-án Hanoiban érte a halál. Válogatott versei több kötetben láttak napvilágot (Százhúszat verő szív, Értelmes terhek alatt, Rózsák a jégen, Valami nincs sehol), prózai írásai a Toldi feltámadása című kötetben jelentek meg. 2004-ben kiadták 1956-os naplóját Lobogó jegenyék címmel.