Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bulldózerek rombolták le a kínai operaházat

2007. május 10. 13:00

A pekingi operának egykor otthont adó épület is áldozatául esett a 2008-as olimpiára készülő városban uralkodó építkezési láznak.

<

A Ming császárok kora óta működő Guanghe színház lerombolása támadás a város ősi emlékei ellen - figyelmeztetnek a megdöbbent szakértők, hiszen az épület elpusztítása szinte sokkolta a kínai hagyományos kultúra és építészeti örökség tisztelőit.

A színház 18. századi rajza

A színház a Tiltott Város közelében lévő Qian-men kerületben állt, ahol egykor templomok, gyógyítók és arisztokraták palotái sorakoztak egymás mellett. Ezen a helyen táncoltak és énekeltek a nőknek öltözött fiúk a mandarinoknak és gazdag kereskedőknek, illetve itt élt és dolgozott Mei Lanfang, a Pekingi Opera legnagyobb mestere, akiről  "Isten veled ágyasom" címmel készítettek mozifilmet.

Wang Qis-han polgármester 19 milliárd fontos terve azonban nem támogatja a "düledező régiségeket", és úgy tűnik az olimpia megpecsételte az ősi Peking sorsát, amely sikeresen vészelte át a modern kínai történelem háborúit és forradalmait. A buldózerek és a tervezők az elmúlt évtizedben ugyanis már lerombolták a császárváros egy részét, kilakoltatva és külvárosi toronyházakba száműzve félmillió pekingi lakost.

A polgármester szerint a színház lerombolására csak azért volt szükség, hogy a helyére nagyszabású produkciók bemutatására is alkalmas tömb épülhessen. A rombolás azonban sokak szerint a kulturális vandalizmusnál is rosszabb, és tökéletesen szemlélteti azokat a politikai módszereket, amelyek eltüntették az ősi Peking keskeny utcáit (hutong), az ottani házakat és közösségeket, hogy helyükre az állami hatalom jelképeit és bevásárlóközpontokat építsenek. A város átalakítását még Mao Ce-tung kezdte el a városfalak lerombolásával. Munkáját az ún. reformerek fejezték be, akik a legbefolyásosabb nyugati építészek és tanácsadók támogatásával próbálták eltüntetni a múlt nyomait - állítják az örökségvédők.

Így nézett ki pár évtizede

Erre különösebben jogalapot sem kellett keresni, hiszen Kínában minden föld állami tulajdonban van, amit a bérlők csak meghatározott időre vehetnek bérbe, az állam bármikor visszaveheti a bérleti jogot. Sok helyen persze verőlegényeket küldtek az ellenszegülő pekingiek ellen, hogy kilakoltassák őket, a tiltakozók ellen bevetették a rendőrséget, az állam pedig csak csekély összegű kárpótlást fizetett azoknak, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat, ahol már őseik is éltek.

A Guanghe színház lerombolását hivatalosan azzal indokolták, hogy az épületet 2000-ben veszélyesnek nyilvánították. A sajtónak név nélkül nyilatkozó kínai építészek és szakértők szerint azonban erre nem volt szükség, sőt a pekingi önkormányzat rendelkezett volna a helyreállításhoz szükséges pénzzel és szakértelemmel. A botrány komoly vihart kavart, és a kínai kommunista párt Liu Zhi-hua, az olimpiai helyszínekért felelős alpolgármester eltávolításával elismerte színház pusztulását okozó korrupció tényét. Az állami hírközlő szervek szerint igazi panama állt a háttérben, és Liu Zhi-hua több milliós megvesztegetési botrányba keveredett.

Időközben a párt mintegy propagandafogásként megkezdte az olimpiai falu területén talált 350 éves taoista templom helyreállítását, és szintén nagy gonddal kezelik a császári eunuchok mauzóleumát is, ahol mintegy 700 sírt tártak fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Bulldózerek rombolták le a kínai operaházat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra