Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ismét felépítik Miskolcon a Rákóczi kilátót

2007. március 30. 08:00

Ismét megépül Miskolc hegyén, az Avason a Rákóczi kilátó, az építmény alapkövét kedden helyezték el.

<

Ilyen volt

Miskolc 1906-ban emelt kilátót II. Rákóczi Ferenc emlékére, a létesítmény azonban az idők folyamán életveszélyessé vált, ezért lebontották - mondta az alapkőletételen Szarka Gábor, a Miskolciak az Avasért Alapítvány elnöke, aki az esemény időzítéséről szólva külön is hangsúlyozta: a fejedelem 1676. március 27-én született Borsiban.

II. Rákóczi Ferenc emléke úgy élt és él a magyarság emlékezetében, mint a magyar szabadság szentjéé - tette hozzá. Szarka Gábor emlékeztetett arra, hogy az országgyűlés 1906-ban törölte el az 1715-ben megszavazott törvénynek Rákóczit és társait meggyalázó paragrafusát.

Az akkor élő miskolci lokálpatrióták, civil kezdeményezésre, közadakozásból kilátót, tornyot emeltek a fejedelem emlékére a történelmi Avason. A miskolciakban azóta - mint mondta - sokszor erősödött fel az a vágy, hogy a kilátót újra fel kellene építeni.

A munkálatok előkészítését az alapítvány megkezdte, a kezdeményezést a város vezetése is felkarolta - tette hozzá, megjegyezve: a kilátó, mint egykoron, most is közadakozásból épül majd fel.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ismét felépítik Miskolcon a Rákóczi kilátót

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra