Épülhet Attila fapalotája
2007. március 26. 08:00
Még az idén megkezdődhet Attila hun király fapalotája képzeletbeli másának megépítése Tápiószentmártonban, ahol a feltételezések szerint az épületegyüttes egykor állt.
<
Szakemberek szerint az Attila-vár különleges idegenforgalmi attrakcióvá válhat, annál is inkább mert a tavaly elhunyt Puskás Ferenc mellett Attilát tartják - hun létére is - a leghíresebb magyarként számon a világon. Az elképzelés szerint szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet majd a vár közelében.
Mindez hozzávetőleg 1 millió turistát vonz majd erre a Budapesttől 60 kilométerre fekvő vidékre, ezáltal több száz helybéli lakos is állandó munkalehetőséghez juthat - emelte ki Kocsi János.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)