Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

15 éve az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot

2006. június 19. 11:45

1990. március 10-én Moszkvában megegyezés született a magyarországi szovjet csapatok kivonásáról.

<

Párizstól Hajmáskérig

Magyarország szovjet katonai megszállásához az érv a párizsi békeszerződés megkötése után az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási útját biztosítani kell Magyarország területén is. 1955 után azonban ez az érvelés okafogyottá vált. Ennek a stratégiai mozzanatnak - mint ismeretes - az 1956. évi politikai mozgalmakban mind Lengyelországban, mind Magyarországon jelentős szerepe volt. Formálisan Magyarországgal újra kellett rendezni a szovjet csapatok állomásozásának kérdését. A szovjetek magyarországi tartózkodását egy az önállónak tekintett magyar állammal kötött szovjet-magyar megállapodás rögzítette (1957. május 27.). Ezután minden demokratikus megmozdulásnak mind Magyarországon, mind a szomszédos szocialista országokban egyik célkitűzése volt a szovjet katonai megszállás felszámolása. De mindenki tisztában volt azzal: erre csakis egy a nagyhatalmak közötti új stratégiai megállapodás után kerülhet sor.

Szovjet bevonulás Szegedre, 1945

Az 1989. december 2-i máltai Bush-Gorbacsov találkozó megfogalmazta Európa "békés és demokratikus" átalakításának programját. Máig felderítetlen, hogy a Szovjetunió miért nem informálta a szocialista országok kormányait stratégiai céljairól, és mennyire tájékoztatta a megállapodások kulisszatitkairól az Egyesült Államok az általa támogatott kelet-európai radikális ellenzék erőit. A Szovjetunió már 1989 áprilisában részleges kivonulást kezdett Magyarországról, hajlandónak mutatkozott nemcsak a dollárelszámolású gazdasági cseréről, hanem csapatai általános kivonásáról is tárgyalni.

T-54-es a Margit-hídon

Néhány hetes, kormányok közötti erős huzavona után
1990. március 10-én megszületett a megállapodás. Moszkvában Horn Gyula és Eduard Sevardnadze, a két ország külügyminisztere ünnepélyes külsőségek között aláírták a teljes szovjet csapatkivonásról intézkedő kormányközi egyezményt. Eszerint a csapatkivonások 1990. március 12-en kezdődnek és 1991. június 30-án fejeződnek be. A csapatkivonás pénzügyi részleteiről csak később kívántak megállapodni. Az első egységek március 12-én Hajmáskéren kezdték meg a kivonulást.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

15 éve az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra