A dorogi születésű labdarúgó a Teherfuvar, a Honvéd, majd a Tatabányai Bányász kapusaként 1947-62 között 86 alkalommal őrizte a válogatott hálóját. A világ legjobb kapusai között tartották számon. Nemcsak kitűnő hálóőr volt, hanem új színt is vitt kapusjátékba: körültekintően irányította a védelem munkáját, együtt élt a játék minden mozzanatával. Szükség esetén kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként hárította el a veszélyt, sőt ellentámadások indítására is lehetőséget adott. Az 1950-es évek legendás Aranycsapatának tagjaként az 1952. évi helsinki olimpián aranyérmet, az 1954. évi svájci világbajnokságon pedig - akkor csalódást keltően - ezüstérmet szerzett a magyar nemzeti válogatottal. Ezután még két világbajnokságon is védte a magyar csapat kapuját. A Honvéd színeiben három bajnokságot is nyert. Visszavonulása után Tatabányán és Salgótarjánban edzősködött. 1969-től nyugdíjaztatásáig a Volán SC ügyvezető elnöki tisztségét látta el. 1989 után az MDF, majd a Fidesz soraiban részt vett a közéletben.