Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A tavasz istennőjének ünnepére készülnek Gorsiumban

2005. április 14. 10:38

A hagyományos tavaszköszöntő ünnepre, a Floraliára készülnek a Fejér megyei Gorsiumban. A kikeletet és a tavasz istennőjét, Flórát köszöntő ceremóniákat április 29. és május 2. között rendezik meg - közölte az MTI-vel a programsorozat egyik szervezője.

<

F. Petress Éva elmondta: a rendezvénysorozat keretében az ókorban is használatos kézműves termékek, valamint mediterrán virágok, délszaki fűszerek, gyógynövények vására várja az érdeklődőket. A gyerekek ókori játékokkal, - malommal, deltajátékkal, célba dobással, karikázással, csiga- és kockajátékkal - tölthetik az időt, a hölgyek pedig az ókori divattal és hajviselettel ismerkedhetnek meg a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak bemutatásában. A program második és harmadik napján felelevenítik Septimius Severus 202. évi látogatásának ceremóniáját: a római kocsin bevonuló császárt gladiátorjátékokkal, viadalokkal köszöntik. A rendezvény további részleteit ismertetve F. Petress Éva elmondta: május 1-jén és 2-án Gorsium 1200 nézőt befogadó görög-római jellegű színházterén Plautus: A hetvenkedő katona című komédiát adják elő Pécsi Ildikó rendezésében.

 

A Krisztus előtt 250-184 között élt szerző humorban bővelkedő darabjának a főszerepét: Várostoronydúlót, a mérhetetlenül hiú, öntelt, bujálkodó, hetvenkedő katonát Koncz Gábor Kossuth-díjas művész alakítja.  A további szerepekben Harsányi Gábort, Bregyán Pétert, Mucsi Sándort, Boros Zoltánt, Zsolnai Andrást, Xantus Barbarát, Détár Enikőt, Farkasinszky Editet, Borbély Krisztát, Bessenyei Emmát és Hevér Zsófiát láthatja majd a nagyérdemű. A Floraliát több évtizede minden esztendőben megrendezi Gorsiumban a székesfehérvári Szent István király Múzeum. Kezdetben a római kori emlékeket bemutató régészeti parkba érkező látogatóknak átnyújtott néhány szál virág jelképezte az ünnepet, az utóbbi években azonban már számos látványossággal bővült a program.

 

A Floraliát - Flóra istennő Krisztus előtt 238-ban történt felszentelése óta - minden esztendőben hatalmas pompával, látványos ceremóniákkal ülték meg az ókori Rómában. Erre emlékezve döntöttek annak idején a tavasz és a tavasz istennőjét köszöntő ünnep megtartása mellett a Szent István Király Múzeum szakemberei - mondotta F. Petress Éva.

 

(Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A tavasz istennőjének ünnepére készülnek Gorsiumban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra