130 éve halt meg Camille Corot

2005. február 22. 12:12

1825-ben Rómába utazott, az itt töltött három év fontos szakasz volt életében. A várost és környékét festette, járt Nápolyban és Ischia szigetén, s Velencén át tért haza. Otthon minden évben tavasszal és nyáron a szabadban festett és vázlatokat készített, télen párizsi műtermében nagyobb kompozícióin dolgozott, melyeket a Salon májusi kiállításain mutatott be. Corot a tónusok mestere lett, művészetének alapja a világos és sötét foltok viszonya, egyensúlya és fokozatai, ez fontosabb volt számára a színeknél. Első jelentős képét, A Nera hídját 1827-ben mutatták be, amikor ő még Itáliában volt. 1833-ban a fontainebleau-i erdőt ábrázoló nagy vászna második díjat kapott, ez feljogosította arra, hogy képeit zsűrizés nélkül is kiállíthassa. 1834-ben ismét Itáliában járt, számos városban és az északi tóvidéken dolgozott, s rengeteg vázlatot készített. 1843-ban még egyszer járt olasz földön, egyébként - bár ifjúkorában bejárta hazáját - kései éveiben keveset mozdult ki Párizsból. Meglehetősen eseménytelen életében csak a tanulmányutak jelentettek némi változatosságot: 1836-ban Dél-Franciaországban, 1842-ben Svájcban, 1854-ban Hollandiában, 1862-ben Londonban járt.

A francia tájak közül Bretagne-t, a normandiai partokat, Párizs környéki családi birtokát, később Arrast és Douai-t kedvelte, ahol barátai éltek. A leghosszabb időt a fontainebleau-i erdő melletti Barbizonban töltötte, a telep többi tagjával jó barátságban. Velük alkotta meg a "meghitt tájkép" műfaját, amely szakított a klasszika és romantika természet-eszményítő törekvéseivel. Ez az ábrázolás kizárólag a látványból merít, a képkivágással is a valószerűséget emeli ki. E műveivel Corot a korai plein air egyik képviselője volt. A század elején úgy gondolták, a tájkép értékesebb, ha néhány irodalmi vagy mitológiai figura van rajtuk, Corot ezért nagy képeit ilyen címekkel állította ki: Hágár a vadonban, Aktaion meglepi Diánát, Homérosz és a pásztorok, Krisztus az olajfák hegyén. Amikor az ízlés megváltozott, csak csinos lányokat helyezett el képein, élete végén számos akttanulmányt és portrét is készített, ám ezeket sosem állította ki.

1845-ben Baudelaire, aki jeles műkritikus is volt, ezt írta a Szalonról szóló ismertetőjében: `Corot áll a tájképfestés modern iskolájának élén`. 1846-ban megkapta a Becsületrendet, a gyűjtők már magas áron vették festményeit. Az 1855-ös párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, s III. Napóleon is vásárolt tőle képet. Később egyes gyűjtők már inkább kisebb, vázlatosabb alkotásait keresték. Igen sokat alkotott, több mint 2000 festmény és mintegy 400 rajz maradt utána. Műveit hamísították is.

Utolsó éveiben idillikus tájképeket festett, finom, ezüstös árnyalatokkal, ám ezek ma művinek és formálisnak tűnnek az impresszionisták alkotásai mellett. Az utókor inkább korábbi, naturalisztikusabb vázlatait értékeli, valamint arc- és alaktanulmányait, melyeket életében nem hozott nyilvánosságra. Ezek érzékeltetik klasszicizmusát és a tónusos festészet biztos tudását. Corot kizárta a modern világot képeiből, tájain a figurák időtlen paraszti alakok vagy a mitológia és az irodalom hősei.

Ő mutatta meg először a vázlatosság értékét, amely az életteliséget és spontaneitást, a természethűséget őrzi. Ezzel az impresszionizmus előkészítője volt, e szerepe igen fontos, noha nem sorolják a legnagyobb mesterek közé. Számos művész, Millet, Rousseau, Daubigny barátja volt, támogatta Daumier-t, tanította Pissarrót és Morisot-t. Egész életében csak a festészet érdekelte, nem házasodott meg, a nők nem játszottak szerepet az életében. A budapesti Szépművészeti Múzeum három festményét, az Itáliai táj, a Coubroni emlék és a Margarétás hölgy című képeket őrzi.

(Panoráma, Sajtóadatbank)