Bár az uralkodó halála esetében ebben illetékes nádor Habsburg Ferdinánd érdekében 1526. november végére Komáromba hirdette meg a királyválasztó országgyűlést, a magyar rendek 1526. november 10-én Székesfehérvárott Szapolyai János erdélyi vajdát választották királlyá. Annak ellenére, hogy ezen a főrendeket csak főpapok képviselték, és mindössze a dunántúli vármegyék és a bányavárosok képviselői jelentek meg hiánytalanul, Szapolyai megválasztása a magyar alkotmányosság jegyében történt. A rendek ugyanis végül sohasem tették magukévá azokat a dinasztikus szerződéseket, amelyekre Ferdinánd a trónigényét alapozta. A korabeli európai felfogás értelmében - miszerint a trónról az azt betöltő dinasztia jogosult rendelkezni - azonban az utóbbi igénye tekinthető megalapozottabbnak. Ennek ellenére az 1526. december 17-i, pozsonyi királyválasztáson jószerével csupán néhány főúr jelent meg; igaz, köztük voltak az előző és az elkövetkező évtizedek meghatározó személyiségei (pl. Báthory István nádor, Nádasdy Tamás és Török Bálint). Miután Ferdinánd fegyverrel legyőzte és elüldözte ellenlábasát, az 1527. november 3-i székesfehérvári diétán azok is urukká fogadták őt, akik egy évvel korábban Szapolyaira voksoltak. Így a rendi és a dinasztikus jogelv egyesült Ferdinánd személyében. Magyarország tragédiája, hogy az ebben rejlő esélyeket a Porta is felismerte, a megosztottság fenntartása érdekében sietve védőszárnyai alá vonta János királyt.