Megynyitja kapuit a Ludovika
2004. szeptember 13. 12:06
A közös hadsereg tisztikarát hagyományosan német nyelven, főként a wiener neustadti akadémián képezték a Monarchia összes nemzetének fiaiból. (A magyarok számára előbb 120, majd 250 hely volt fenntartva.) A tisztikar természetesen a dinasztiahűség mellett a birodalom régi egységének, s az osztrák katonai hagyományoknak a szellemét őrizte, így a `közös` tisztek a társadalmi érintkezésben, a kisvárosi életben nemegyszer kerültek összetűzésbe az önállóság és németellenes hagyományok eszmekörében élő magyarokkal. 1872-ben nyitotta meg kapuit az átszervezett pesti Ludovika Akadémia, ahol a 14-17 éveseket képezték ki honvédtiszteknek, s ahol felsőbb tisztképző tanfolyamokat is tartottak. Itt már magyar volt a tanítás nyelve. A mintegy 100 tanulóból 10 államköltségen, egyharmad alapítványi pénzen tanult, fele pedig évi 300-600 forint tandíjat fizetett. 1897-től a Ludovika egyenrangú lett a wiener neustadti akadémiával, a középiskolát vagy honvéd főreáliskolát végzettek itt folytatták tanulmányaikat. A végzők hadnagyként kezdték szolgálatukat a honvédségnél, de volt, aki önként a közös hadseregbe ment szolgálni. A századfordulón a m. kir. honvéd "tiszti sarjadék kiképzése" keretében évente összesen 250-en fejezték be tanulmányaikat.