A király és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés vitájában a radikális szárny politikája győzelmet arat: XVI. Lajos Versailles-ból a forradalmi Párizsba költözik, és követi őt a Nemzetgyűlés is. XVI. Lajos megmakacsolta magát és nem volt hajlandó szentesíteni a Nemzetgyűlés határozatait. Sem az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatához, sem a feudális rendszer megváltoztatásához, sem az egyházi tized eltörléséhez nem adta hozzájárulását. Az sem segített, hogy a Nemzetgyűlés - jelentős gesztusként - szuszpenzív vétójogot (a törvények felfüggeszthetőségének jogát) biztosított a királynak az elkövetkező két törvényhozási periódusra. A hazafias párt vezetői meg voltak győződve arról, hogy a királyt csak egy népi megmozdulás hangolhatja át. Ennek megszervezését megkönnyítette, hogy a tömegek anyagi helyzete a munkanélküliség és a magas kenyérárak következtében egyre súlyosabbá vált. Az október 5-i akcióhoz az ürügyet egy, a versailles-i királyi gárda bankettjén történt incidens szolgáltatta: a tisztek megtaposták a forradalmi kokárdát - a trikolort -, és helyére a királypárti kokárdát tűzték. Ennek hírére Párizsban nagy lett a felháborodás. A politikai nyugtalanságot csak fokozza a nyomor: október 5-én a piaci kofák és a Saint-Antoine külváros asszonyai Versailles-ba vonulnak, hogy kenyeret és gabonát követeljenek a királytól. 20 000 nemzetőr követi őket. A tüntetés hatására a király szentesíti a Constituante határozatait. Amikor másnap reggel a király és felesége, Marie Antoinette megjelenik a tömeg előtt, a nép szavalókórusban követeli, hogy a király menjen vele Párizsba. Nem szívesen ugyan, de beleegyezik, mire a Nemzetgyűlés kijelenti, hogy a király személyétől elválaszthatatlan. Impozáns látványt nyújt a menet: elől a nemzetőrök, mögöttük a zsákmányolt kenyeret és gabonát cipelő párizsi asszonyok, majd a király és királyné hintaja, melyet a testőrök kísérnek, mögötte a Nemzetgyűlés képviselői, és a sort hatalmas embertömeg zárja. A hazafias párt jó néhány híve kedvező fordulatot remél a király megérkezésétől. Csak pár szkeptikus óv a túlzott reményektől. "Ami du peuple" ("Népbarát") című lapjában a jakobinus Marat ugyan jó jelnek tartja a király Párizsba költözését, de ezt írja: "Reményeink illúzióknak bizonyultnak, ha nem sikerül a királyi családot az alkotmány végleges elfogadásáig itt tartanunk."