Párizsban ünnepség-sorozattal emlékeznek a város felszabadulására
2004. szeptember 21. 14:38
Októberig tartanak a megemlékezések, annak ellenére, hogy a "dicsőséges hét" augusztus végén zajlott le hat évtizeddel ezelőtt.
A franciák ismerik azt a klasszikus mondást, hogy a történelem újraélésére ítéltetnek azok, akik elfeledkeznek róla. Így a megemlékezések egyértelműen hangsúlyozták: bár gaullisták és kommunisták, baloldaliak és konzervatívok nem ettek egymás tenyeréből, a közös ellenség elleni harc idejére képesek voltak félretenni ellentéteiket. Azt is kiemelik, hogy az 1944. június 6-i normandiai partraszállás, a brit-amerikai előrenyomulás ellenére Párizs felszabadítása elsősorban saját népének és katonáinak köszönhető. Köztudott, hogy De Gaulle soha nem bocsátotta meg az angolszászoknak, hogy a francia ellenállás szerepét nem értékelték kellőképpen, és nem hívták meg őt a II. világháborús győztesek 1945-ös potsdami tanácskozására.
Az évfordulóra született meg az a nagyszerű fotókiállítás, amelyet a párizsi Diadalív belsejében berendezett múzeumban nyitottak meg. Az egykori utcai harcoknak olyan híres fotográfusok voltak szemtanúi, mint a közelmúltban elhunyt Henri Cartier-Bresson, Robert Capa, René Zuber, a Séeberger-fivérek, Marcel Arthaud, és előkerültek "névtelenek" képei is: barikádok, francia lövészek és német katonák megrázó portréi, ostromlott híres épületek a városházától a Grand Palais-ig, hadifoglyok és diadalittas katonák, boldog és megtört civilek, halottak és sebesültek, ápolónők és nyilvánosan megcsúfított, német szeretőjük miatt kopaszra nyírt nők.
A tárlat központjában De Gaulle híres menetelése a Champs-Élysées-n, amelynek nyomán a francia V. Köztársaság későbbi alapítójának a párizsi főúton álló szobra is készült. E fotók egy részét már kiállították 1944. novemberében a párizsi várostörténeti múzeumban, a Carnavalet-ban, és egy könyv is született belőlük akkoriban. Közben egykori dokumentumfilmek peregtek, és beleolvashattak a látogatók 1944. augusztusának újjászülető párizsi sajtójába a Libérationtól a L'Aurore-ig.
Hasonló fotókiállítást rendeztek a városházán, a Napóleon síremlékét rejtő Invalidus-dómban is. A "sajtószemlét" kivitték az utcára: fontos csomópontokon, sőt, hídon és hirdetőoszlopokon elevenedtek meg az ellenállás utolsó napjai.
Számos kerületben tartottak szeptemberben szabadtéri megemlékezéseket. A 11. kerületi ünnepségen pédául - írta az MTI jelenlévő munkatársa - a helyi polgármesteri hivatal előtt este levetítettek egy olyan új dokumentumfilmet Párizs felszabadulásáról, amelyet a korábban ismert Gaumont-hiradókból és nemrég előkerült, zömmel amatőr felvételekből vágtak össze. Felidézték, hogy Hitler Párizs elpusztítását rendelte el, de a német városparancsnok szembeszállt a paranccsal.
Aktuálisnak tűntek azok a bevágások, amikor a németek a felkelés kezdetekor "terrorista cselekménynek" nyilvánítottak minden ellenállást, és akár magyar párhuzamot is vonhatunk az 1944. augusztus 26-án történtekkel, amikor a városháza előtt ünneplő tömegbe ismeretlenek sortüzet nyitottak a környező háztetőkről, és a mai napig nem derült ki, hogy kik követték el a mészárlást.
A nagy ovációt kiváltó filmet követően beindult az utcabál egy harmonikával és dobbal kiegészített fúvós zenekarnak a 40-es éveket idéző muzsikájával, és a helyiek, veteránok, a bámészkodó turisták és néhány hajléktalan ugyanolyan hévvel ropta a "divatjamúlt" táncokat, mint egykor a frissen felszabadultak.
(Göbölyös N. László - Panoráma)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
