Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Honecker az NSZK-ba látogat

2004. szeptember 6. 02:39

Erich Honecker az NDK első olyan államelnöke, aki ötnapos hivatalos látogatást tesz a Szövetségi Köztársaságban. A német-német találkozó csúcspontját Honeckernek a határkérdéssel kapcsolatban tett megnyilatkozásai alkották. Találkozása elején Honecker Bonnban megbeszéléseket folytat Helmut Kohl szövetségi kancellárral (CDU) és Richard von Weizsäcker szövetségi elnökkel. Ezek során mindkét fél ama kívánságnak adott hangot, hogy tovább építsék a kapcsolatokat. Különösen nagy feltűnést keltenek Honecker szeptember 10-i nyilatkozatai a határkérdésről: a további békés együttműködés esetén eljöhet majd a nap, `amikor a határok nem szétválasztanak, hanem egyesítenek majd bennünket, ahogy egyesít bennünket az NDK és Lengyel Népköztársaság határa`. Már szeptember 8-án Bonnban aláírtak három előkészített megállapodást a környezetvédelmen és a sugárvédelem kérdéseiről, valamint a gazdasági és műszaki együttműködés bővítéséről. Látogatás során Honecker emellett különböző könnyítéseket jelent be a belnémet utazások, a látogatások és a csomagforgalom terén, például azt, hogy feloldják a szakirodalom, a magnókazetták és magnószalagok behozatali tilalmát. A programban nyugatnémet gazdasági vezetőkkel és a nagy pártok vezető politikusaival való találkozások is szerepelnek.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Honecker az NSZK-ba látogat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra