Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

I. (Nagy) Konstantin lesz a Római Birodalom egyeduralkodója

2004. szeptember 4. 06:18

18 évvel római császárrá és társuralkodóvá való kikiáltása után (306) I. (Nagy) Konstantin egyeduralkodó a Római Birodalomban. A Chrysopolis és Drinápoly (Trákia) melletti csatában döntő győzelmet arat riválisa, Licinius kelet-római császár felett és biztosítja hatalmát. Ezzel a négy császár uralma a Római Birodalom felett (tetrachia) végérvényesen zátonyra futott. 308-ban a carnuntumi császártalálkozón felosztották egymás között az Imperium Romanumot. A már 306-ban, Rómában császárrá kikiáltott Maxentiust nem ismerik el törvényes uralkodónak, és leváltottnak nyilvánítják. A négyes uralom rendszere az egyes uralkodók dinasztikus politikáján hiúsul meg. Az ezt követő időkben (324-ig) heves hatalmi harc folyt a császárok között, amiből végül Nagy Konstantin került ki győztesen. Konstantin hatalomhoz való viszonyát döntően befolyásolta a milviai hídnál (Róma mellett) vívott csata. Konstantin a csata előtti állítólagos keresztlátomása hatására a kereszténységhez fordul és megalkotja azt a politikai tételt, miszerint a császár, mint Krisztus földi helytartója nemcsak az állam, hanem az egyház ura is. Konstantin uralkodása alatt a kereszténység jelentősen felértékelődik (milánói türelmi rendelet) de a pogányságot továbbra is megtűrik. Konstantin Bizáncot keresztény birodalmi fővárossá építi ki és átkereszteli (330. V. 11.) a pogány Róma tudatos ellensúlyozásaként. A császár befejezi a diocletianusi birodalmi reformokat (293; 305. III. 1.) és a Római Birodalmat abszolutisztikus államszervezetté építi ki: az uralkodók istenítése hangsúlyozott, bevezetik a megalázó térdre borulást (proskynesis), és szigorú udvari ceremónia szabályozza az uralkodó és alattvalói kapcsolatát.
A Római Birodalmat négy prefektúrára osztják 14 egyházmegyével és 117 provinciával. A katonai és a polgári hatalmat kettéválasztják. A császár alá tartozik a hadsereg és a koronatanács az államigazgatással. Konstantin 337-ben hal meg, miután megkeresztelkedett.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

I. (Nagy) Konstantin lesz a Római Birodalom egyeduralkodója

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra